Egy ideje valahogy nem éreztem késztetést rá, hogy „blogoljak”, de… Ahogy közeledik a „szeretet ünnepe”, úgy gyűlik bennem az értetlenség. Ez pedig most „kikívánkozik”. Még akkor is, ha sokan (avagy mindenki :-) ) álmodozó, szentimentális marhának fog titulálni a mai betűkupacomért.

De ha már érintettem, akkor rögvest egy kis kitérő... Ezek az elnevezések… Számomra olyan, mint amikor Szent István Király és az államalapítás ünnepét (a 80' -as évek végéig) „Alkotmányunk ünnepének” kellett hívni. Vagy ott a tavasz, a Húsvét, amikor is „a nyuszit” ünnepeljük. Vagy május elsején „a munkát”. (Az átlagember munkakedvét és munkaszeretetét ismerve ez az egyik legröhejesebb. :-D Talán Nagymamám fogta meg ez utóbbinak a lényegét, mikor a nagy felvonulásokat látva azt mondta: „Tudod Lacikám, ez a kikelet és a hazaszeretet ünnepe. Mert mindenkinek ki kellett vonulni és mindenki haza szeretett volna menni.” :-) )

De térjünk vissza a decemberhez. Nekem ugyanilyen morbid az, amikor december 24-26 „a szeretet ünnepe”. Főleg a mai világban… Nem teszek semmi egyebet, csak néhány mondatban leírom nektek, eme „szeretet ünnepére készülődés” egyik napjából (tegnapi) az élményeimet:

Reggel a postán kb. 3x akartak fellökni, de egyszer sem mondta senki, hogy pl. „bocsánat”, egyszerűen csak átgázoltak rajtam. Itthon felmentem az internetre és az egyik kedvenc énekesnőm új klipjét néztem meg, majd egy másfél mondatos hozzászólásban megdicsértem a profi munkáért. (Nagyon jó lett! :-) ) Később észrevettem, hogy valaki az eddigi, jó néhány, (békés, kedves, jó hangulatú) hozzászólás alá a következőt írta: „Ennyi nyálas barmot!” Szelíden figyelmeztettem, mire megfenyegetett, hogy: „Ne pofázz vissza, ember…!” Utána ledudálta a fejemről a hajam két autó is gyors egymásutánban, mert képes voltam az utca egyik oldaláról átmenni a másikra. (Igen, körülnéztem előtte, de nekik fájdalmat okozott, hogy egy zebrán átkelő ember miatt lassítaniuk kell.) A boltban, vásárlás után beálltam a pénztárhoz, ahol is az ott dolgozó hölgy kedvesen közölte velem, hogy: „Ott a tábla, hogy zárni fogok, nem látod, hogy nem kéne beállnod a sorba?” (Valóban nem vettem észre a táblát. De ezt muszáj volt „a plafonról” közölni velem ebben a stílusban (simán letegezve) 7-8 másik ember előtt?) Később egy könyvesboltban rákérdeztem egy bizonyos kötetre, mire az eladó válasza a következő volt: „Hát honnan a fenéből tudjam én azt…?” Hazafelé jövet egy babakocsiban ülő kisfiú kezéből kiesett egy játék, amit én felvettem és utánuk léptem, majd átnyújtottam az édesanyjának. Szinte rám sem nézett a nő, hanem azonnal elkezdett kiabálni a kisgyerekkel, hogy minek dobálja el a játékait, miért nem vigyáz jobban és most egy napig nem fogja neki odaadni büntetésül, stb. A kisfiú szája (a kiabálás hatására) görbülni kezdett, majd sírt, én egy gyors mozdulattal megsimiztem a buksját és elléptem onnan, hiszen mit tehettem volna? Itthon a neten egy ember tanácsot kért tőlem egy bizonyos kérdésben, majd amikor leírtam, én hogy látom a helyzetet, közölte velem, hogy ne próbáljam kioktatni, hülyeségeket beszélek és különben is ne zargassam többet! (Ismét jelzem, Ő kérdezte a véleményemet, amit én tisztelettudóan, udvariasan reagáltam le.) Folytathatnám még néhány aprósággal, de… Szerintem ennyi is elég így „a szeretet ünnepére készülődve”. … és akkor itt kezdtek előtörni belőlem a kérdések, amikre nem találom a válaszokat.

– Egy háborúba ugye azért mennek az emberek (sajnos), hogy fegyverrel szembeszálljanak a másik emberrel. Ezért-azért-amazért. Borzalmas, szörnyűséges, de tudjuk, hogy sok ezer éve erről szólnak a csaták. (Viszont mindkét félben olyan emberek harcolnak, akiket otthon szeret valaki, vagy valakik és (jó esetben) ők is viszontszeretik ezeket az embereket. Belegondolunk néha ebbe, mikor a merényletekről, háborús hírekről, gyűlölködésről látunk híreket?)

– Jelen esetben viszont (többé-kevésbé) béke van mifelénk és itt, Közép-Európában, 2017 -ben, „a szeretet ünnepére készülődve” esnek egymás torkának az emberek. Ott, ahol (addig, amíg ezt ők nem kezdik el) amúgy épp béke honolt. (Kicsit más, ha valaki eleve egy vitás helyzetbe száll bele...) Teszik ezt sokan szemtől szemben, virtuálisan (neten) és mindenhogyan… Azokkal, akik nekik semmit nem ártottak! Megbántva, avagy elrontva a hangulatát valakiknek, miközben ők maguk is „jól” felhúzzák magukat butaságokon, értelmetlenségeken. Így mérgezve egyszerre több ember életét. Gyártva a stresszt, a szorongást, a komor, negatív gondolatokat. Hiszen jön „a szeretet ünnepe”, így mennyire aktuális is mind ez. :-(

– Félreértés ne essék, tudom, hogy a világ sajnos ilyesmivel van tele. Ez nem függ sem időtől, sem helytől. De legalább december 24 felé közeledve próbálnánk meg nem békétlenséget, vitát, szítani és ártani a másik embernek úgy, hogy közben saját magunknak is ártunk. Legalább ott próbálnánk vigyázni a békére, a jó hangulatra, ahol ez még megvan! (Legyen az a világháló egy-egy csücske, vagy akár egy mindennapi élethelyzet.) Miért kell belerondítani valamibe, ami addig szép volt? Miért kell lerombolni egy kedves, örömteli hangulatot? Ki mit nyer azzal, ha ezt megteszi, mi lehet az indok rá? A blog ugye (nem véletlenül) úgy kezdődik, hogy „Azt szeretném...” Na, hát mostanság épp azt, hogy „a szeretet ünnepén” (meg arra készülődve) tudjuk letenni a fegyvert. Ahogy nagyapáink is tudták a háborúban. Vagy ahogy dédapáink átmásztak a szemben álló fél sáncaiba, lövészárkaiba és „az ellenség” kezébe nyomtak egy kocka csokit. Ők meg tudták tenni, holott előző nap még a puskáikkal néztek szembe. Manapság pedig sokszor nem is látták az emberek addig soha azt, akivel kiabálnak, akinek sértéseket vágnak a fejéhez, akit megbántanak. „A szeretet ünnepére készülve...” Miért…? Milyen lelkülettel állnak aztán a karácsonyfa alá ők, akik talán még aznap is belekötöttek valakibe, melegebb éghajlatra küldtek valakit, vagy már azt tervezik, hogy toljanak ki mással 1-2 nap múlva. Ez „a szeretet ünnepe”...? Nem lenne jobb inkább újra úgy nevezni, ahogy régen (és azt ünnepelni rajta amit akkor)?

Van egy kis sziget a Csendes óceánon. Egy olyan („primitív”) nép lakja, ahol törvénybe iktatták: Aki indokolatlanul durván, gorombán viselkedik mással, avagy bánt valakit, annak (miután bocsánatot kért tőle tanúk előtt) másnap valamiben segítenie kell annak az embernek, akit bántott, vagy megbántott. (Munkájában, házimunkában, bármiben.) Tehát a gyűlölet, a gyűlölködés büntetendő cselekedet! Ott, a primitív kis szigeten. … és mától az én lelkivilágomban.

Kérlek, legalább a napokban vigyázzatok magatokra és egymásra!