Az utóbbi időben előbb a „hirtelen felindulásból elkövetett” első könyvem megszületése, majd annak (számomra is meglepően pozitív) fogadtatása után a második írása vette el az időt egy újabb blogbejegyzéstől, de… Észben tartottam, hogy nagyon is szeretném ezen a platformon is tovább folytatni a betűkupacok halmozását! A kihagyott két év alatt gyűltek is a témák szép számmal, igazából nem is nagyon tudtam, hogy így elsőre melyikhez kapjak… :-) Aztán úgy döntöttem, legyen az, amelyik számomra a legfontosabb. Akkor is, ha tudom, hogy sokaknak ezért, vagy azért nem fog megfelelni / tetszeni a mondanivalója. (De hát az efféle gubanc az egész blogomra jellemző a tartalma miatt. :-) )

Aki kicsit jobban ismer, tudja, hogy a hitem, vallásom a mindennapi életem sarokkövei. Sosem voltam „bigott”, vaskalapos hívő, aki mindennap templomba jár és mégis… Magától értetődően természetesnek élem meg, hogy állandó kapcsolatot tartok fenn a Mindenható felé. Nem is érezném jól magam másképp. Ezzel eddig talán semmi gond, sok millióan teszik hasonlóan ugyanezt. A gubanc ott kezdődik, hogy én (mint általában szinte mindenben) ebben is „kilógok a sorból”, vagyis… Nem vagyok képes csak és kizárólag az előírások, szabályok mentén, gondolkodás, utánaolvasás, tájékozódás nélkül tenni ezt. Már gyerekként, a suliban sem voltam jó „birkaságból”, ha nem érdekelt valami, akkor nem csináltam, ha viszont érdekelt, akkor túl is teljesítettem a tervet / elvárásokat. A hitemmel (amúgy Római katolikus) is ugyanez a helyzet.

Ahogyan múltak az évek, úgy érzem, egyre erősebbé és mélyebbé vált, ugyanakkor… Fel-felbukkantak olyan részletek, amikkel (éppen ezért) nem egészen tudtam (és tudok) azonosulni a vallásomon belül. Viszont ha ilyesmi történik egy emberrel, annak két következménye szokott lenni:

1) Hitehagyás, avagy „vallás váltás”.

2) Néhány ember kisebb-nagyobb morgolódása olyasmi mondatok kíséretében, hogy pl.: „Ha nem fogadod el 100% -ban az egészet, akkor te nem is vagy igazi katolikus!”

Lássuk be, a második generálhatja a felette lévő pontban foglaltak valamelyikének mihamarabbi meglépését. De nem nálam! :-) Már a legelső, általam észlelt problémák felfedezésekor elhatároztam, hogy minden ilyesmitől csak erősebb és erősebb hitem lesz, amit juszt is a Római Katolikus valláson belül fogok megélni! Egyszerű okokból… Először is:

– Ha az egyház hibái / bűnei miatt kerülném a katolikus hitet, a templomokat, az olyan lenne, mint ha valaki túlsúlyosan, a soványak miatt kerülné az edzéseket. :-D

Másodszor:

– Mindig is hűséges típus voltam. Szerelemhez, barátokhoz, eszmékhez, értékrendekhez, sőt… Focicsapattól Forma-1 -es csapaton át néha még a tárgyakhoz is. :-) Akkor pont a vallásomat hagyjam el…?!

Harmadszor:

– Tulajdonképpen miért is? Kb. 85% -ban abszolút egyetértek mindennemű értékrendjével, szabályával, szokásával, „életérzésével”. Nagyra becsülöm azokat, akik a katolikus hit égisze alatt a világ minden táján tevékenykednek, a betegeket, a szegényeket, az árvákat (stb.) támogatva. Az évszázadok alatt sok hibájától megszabadult, (azért még maradt :-P ) azokkal nagyobb részt szembe nézett, jobbá és jobbá vált. Szóval… A felmerülő 15% problémás részért dobjam el a 85 -öt?

Negyedszer:

– Mi lett volna helyette…? Alaposan szétnéztem anno és a válasz egyértelmű: Vagy nagyjából ugyanilyen hibaszázalékú, vagy (számomra) „még rosszabb” vallásokra válthattam volna! Akkor meg végképp minek?

Tehát (már sok éve) maradt az elhatározás, hogy már pedig én a lehető legteljesebben fogom megélni a Római Katolikus hitem, de… Ami számomra (sok-sok utánakérdezés, utánajárás, utánaolvasás, stb.) elteltével problémásnak tűnik, azt egyszerűen vagy mellőzőm belőle, vagy „kiigazítva” illesztem bele vissza. (Itt szisszennek fel sokan és kiáltanak eretneket! Mára eljutottam oda, hogy már nem érdekel. :-) Azt is mindjárt kifejtem, hogy miért…)

Magától értetődően nem neveztem ki magam „főokosnak”, aki majd megmondja a tutit, hanem… Elkezdtem mögé nézni mindennek, amivel problémám akadt. Néha 1-1 részletet 3-4 pappal is (!) alaposan megbeszélve. (Volt, akinek a haja is égnek állt, ha csak meglátta, hogy „már megint én”… :-D ) Teljesen természetes, hogy úgy álltam hozzá: Amire érkezik megnyugtató megfejtés, ott visszavonulót fújok! Tehát ismétlem, hogy a cél nem az volt, hogy én győzzek meg másokat a vélt vagy valós „igazamról”! Hanem felvetettem egy bizonyos problémakört és arra adtam egy (szerintem kb. helyes) megoldást. Ezt odatettem egy (vagy több) pap elé és kértem a véleményét. Néhány esetben rögvest ki is derült, hogy a tudásom hiányos, a feltételezésem hibás, stb. Ezt én nem úgy éltem meg, hogy „akkor vesztettem”, hanem épp ellenkezőleg! Nyertem, hiszen egy sötét folttal, egy értetlenkedéssel kevesebb lett onnantól a hitemben, vallásomban!

Viszont jó néhány olyan felvetésem akadt, amire bizony amolyan „mert csak...” -féle választ sikerült kapnom, avagy még ennyit sem. … és amikor már a harmadik esetben is így történt az adott témakörben, akkor gyanússá vált, hogy (a hajdani kabaréjelenetből Salamon Bélát idézve) „valamibe beletrafáltam”. :-)

Ilyenkor jött a további kutakodás és egy bizonyos álláspont kialakítása. Ami viszont nem egyezett (és máig nem egyezik) a „hivatalossal”. Sőt… 1-2 cifra esetben az derült ki, hogy nincs is egységes hivatalos álláspont! Ráadásul néhány alapvető (!) témakörben ül jótékony (?) félhomály a vallásunk bizonyos részein. Ezeket szeretném itt sorra venni, már csak azért is, mert az utóbbi években egyre több esetben botlom bele, hogy rácsodálkoznak mások: „ezt meg én miért így gondolom”?

A teljesség igénye nélkül ilyesmikről lesz szó:

– Mi a vallásunkon belül az un. „Szent hagyomány”? (Eredete, értelme, súlya a hétköznapokban, stb.)

– Ütközhetnek e a Bibliai tanok a Szent hagyományokkal és ha igen, mi lehet a teendő?

– Mi számít un. „dogmának” és miért?

– Mi vár ránk „odaát”, tehát a halálunk után és egyáltalán „ki hová kerülhet”? (Ezt részletesen boncolgattam már itt, a blogon, -aki esetleg kimaradt belőle és érdekli, az a legelső bejegyzéseim között találja- de jelen esetben a vallásunk szemüvegén keresztül érintem majd (rövidebben) ismét!)

– Kik a szentek és miért (hogyan) lehetnek ők azok?

– Helyes e és ha igen, milyen mértékben az tisztelni Szűz Máriát és a szenteket? Szabad / kell e hozzájuk imádkozni, valami módon segítségüket kérni?

– Milyen a jó ima? Mit tudunk a Rózsafüzérről?

– Mik az un. „Szentségek”? Milyen alappal bírnak, mi az értelmük, hasznuk, feladatuk…?

– Mi a helyzet a csodákkal és az un. „kegyhelyekkel” a mai világban?

– „Hová tegyük” magunkban az egyházból világszerte hallható problémákat? Mennyire szabad / kell ezeknek a hitünkre befolyással lennie?

Tehát… A blogom címét idézve: AZT SZERETNÉM, hogy a következő néhány alkalom ezekkel foglalkozzon és kifejteném az álláspontomat, (ami hangsúlyozottan csak az enyém!) mit miért gondolok / vélek úgy, ahogy. Magától értetődik, hogy nem kötelező egyetérteni velem, sőt… Nagyon örülnék, ha írnátok véleményeket, felvetéseket, kiegészítéseket, hogy ti miként és miért vélekedtek úgy, ahogyan ugyanezekről!

Amíg belevágok, vigyázzatok magatokra (és egymásra)! :-)