A "Nagy Bogi jelenség"

Nem véletlenül adtam ezt a címet ennek a blogbejegyzésnek. :-)
Évek óta figyelek egy magyar énekesnőt, aki valami módon kitűnik a többiek közül.
Nagy Bogit még tiniként ismerhette meg a magyar közönség, amikor az Ének Iskolája -című műsorban szerepelt. Már ott is egyértelmű volt, hogy különleges tehetséggel áldotta meg az ég. Tiszta, egészen egyedi módon fátyolos hangjával, természetes mivoltával kitűnt a mezőny tagjai közül. Később láthattuk a Sztárban Sztár meg egy kicsi -című szintén nagy sikerű produkcióban, (ahol az egyik adásban Ő nyert párjával, Nagy Adrival) aztán A Dal -című műsorban, ahol szintén bejutott az utolsó fordulóba, de volt zsűritag is a Csináljuk a fesztivált -című slágerkeresésben és még sorolhatnám... Közben már saját dalokat is ír, klipjei jelentek meg, kipróbálta magát színésznőként, (függőben is van egy "efféle" project, amiről egyelőre nem árulhatunk el többet ;-) ) a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egyik arca volt, határozottan kiáll jó és igaz ügyek mellett. Pl. felvállalja hajdani testképzavarát, segítséget nyújtva hasonló sorstársainak. Interjúkat ad, riportok készülnek Vele, rendszeresen szerepel tévéműsorokban is, fellépései vannak, stb.
Sokan indulnak el azon a pályán, amin Ő, de vagy "megfeneklik" a karrierük, "beleszürkülnek a mezőnybe", vagy akár el is tűnnek. Ő pedig üstökösként robbant be a magyar zenei életbe, köztudatba és azonnal megvetette a lábát. Mára állócsillag, aki egyre inkább ragyog. De mi lehet a titka?
Tippem szerint mindenképpen a személyiségében (is) keresendő. Iszonyatosan ritka manapság az olyan tisztalelkű, világosan, egyenesen nyilatkozó, ösztönösen őszinte ember, mint Ő. Ez pedig "átüt" mindenen, amit csinál. Számára nem kell erős smink, sosem látni több centis műkörmökkel, műszempillákkal, műhajjal, push-up melltartókkal "előállított" dekoltázsokkal, 5cm -es tűsarkúval... Nem öltözik "plázapipiként", a megjelenése mindig amolyan "természetesen aranyos", mégis nőies. Amilyen Ő valójában. Nem játszik rá, nem játszik szerepet a hétköznapokban, önmagát adja. Nincsenek sztárallűrök, nincsenek körülötte botrányok, sem pedig szaftos pletykák. Más ezekkel együtt sem képes maradandót alkotni, Neki pedig egyikre sincs szüksége hozzá és mégis... A Youtube -on a klipjei nézettsége millió feletti, a koncertjein fürtökben lógnak, az Instagram bejegyzéseit sok ezren követik. Pedig nincs itt semmiféle titok, egy önazonos, boldog emberrel és nővel állunk szemben. Aki rettentően sokat dolgozik, (néha úgy érzi az ember, több is van belőle :-) ) 100% -ig a ZENÉRE koncentrál, hiszen ennek él, azt szereti, (és ahhoz nagyon is ért) amit csinál. Ezen felül ügyesen ráerősít az apróságokkal is arra, hogy a kiszolgálja az egyre növekvő rajongótáborát. Mintha ismerné (és alkalmazná is) az ősi mondást: "Vannak dolgok, amiket ha odaadsz, akkor is a tieid maradnak." Egy őszinte szó, egy szívből jövő mondat, vagy egy mosoly... Kedves, közvetlen és természetes a médiában, az interneten... Kicsit beavatja az embereket a magánéletébe is, amitől nem egy megfoghatatlan sztár lett, hanem nagyon is emberi! Így sokaknak nem csak egy énekesnő, akinek szeretik a dalait, hanem szimpatikusnak tartják, közelállónak magukhoz. Az embernek néha olyan "jé, még ilyen is létezik?" -érzése van ebben a mai, műanyag, mesterkélt, megjátszott világban.
Vegyünk egy apró példát: A legutóbbi "Szél" -című dalához készült klipben egy egyszerű, mégis csodás, hófehér ruhában van. Ő "ilyen", megint egy eset arra, hogy a lelkivilága kivetül és kívül is azt látjuk, amilyen ember Ő a mindennapokban: Ritkaságszámba menően tiszta egyéniség. Egy ilyen ember manapság vagy nagyon sikertelen lesz, (hiszen a világ egyre inkább épp az ellenkezője ennek) vagy nagyon sikeres! Ő az utóbbi, mert ösztönösen jól használja mindazt, ami Benne lakik: Emberségességet, lelkivilágot, tehetséget, külsőt, női mivoltát, hétköznapi természetességét. Mindezt úgy, hogy bőven volna mire büszkének lennie! Hiszen a hangja tisztán cseng, tulajdonképpen szinte bármit elénekel, a színpadon otthon érzi magát, nyoma sincs szégyenlősségnek, de a manapság kóros magamutogatásnak sem. Ha egy műsorban elérzékenyül, vagy sír, azt is vállalja! Mert ott és akkor az érzelmeit is nyíltan kimutatja. (Ahogy mondani szokták: "Ritka, mint a fehér holló!") Ha készít egy rövid Instagram bejegyzést, ahhoz nem "öltözik ki" és épp ettől (is) lesz érdekes, szerethető, komolyan vehető. Az egyszeri rajongó úgy érzi, hogy "végre", nem egy tökéletességet megjátszani próbáló valaki, hanem... Ő amolyan "egy közülünk". De beszéltem olyanokkal is, akik számára egyenesen példakép! Holott még nagyon fiatal és mégis... Jogosan! Utánozni fölösleges volna, de követni a példáját nagyon is helyénvaló. Megmaradni embernek az embertelen világban, őszintének a hazugságok áradatában, egyenesnek, tisztának egy sötét és mocskos szegleteket is takaró műfajban. Természetesnek maradni akkor, amikor szinte mindenki megjátssza magát. Nagy Bogi olyasmi, mint egy elhagyatott, gazzal felvert kert közepén (mégis, akkor is) virágzó fehér rózsabokor. Megmutatván, hogy lehet ezt így is. Sőt... Igazából maradandót alkotni csak így lehet!
Mivel a blog általános vezércíme az, hogy "Azt szeretném", tehát:
Részemről azt szeretném, hogy Ő maradjon meg "ilyennek", amilyen ma is. Valósuljon meg minden álma és vágya a vőlegénye mellett mind a magánéletében, mind pedig az énekesnői pályán. További sok sikert Bogi! :-)