Hit, vallás és problémáik a XXI. században 2.

Akkor vágjunk is bele az előző blogbejegyzés szerint… :-) Próbáljuk sorra venni a problémásnak vélt pontokat!

– Szent hagyomány. (Láttam már egybe írva is, igazából nem tudom, melyik a helyesebb.)

Ahogy a kifejezés is egyértelmű, itt nem hajdan írott szabályokról, szokásokról, kötelezettségekről (stb.) van szó. Hanem valamiféle szájhagyomány útján keletkezett, feltételezéseken nyugvó, bizonyos régebbi időkből fennmaradt hittételekről. Ezeket isteni eredetűnek, Szentélektől sugalltnak véljük. Az egyházi tanító hivatal pedig minden időben a Bibliával egyenértékű részeként kezelte a vallásunknak, ami jó esetben is kérdéseket vet fel. (Míg előbbiről írásos bizonyítékok maradtak fenn, utóbbit egyházi méltóságok „rakták mellé” a történelem folyamán.)

Az indok általában egyszerű és rövidre is zárja (zárná) a kérdést a már fentebb említettekkel:

„Ezeket minden korban a Szentlélek indíttatására”, az adott korban keletkező kérdések megválaszolására, állásfoglalásokra (stb.) hozták meg, effektív isteni sugallatra, tehát minden rendben.”

De ha jobban belegondolunk, akkor ennek az összes eddig létezett egyházi törvényre ugyanígy érvényesnek kellene lennie és hát… :-P Elég sokat (fogalmazzunk úgy) meghaladott az idő, sőt… Némelyről kiderült, hogy talán bizony mégsem kellett volna… (Keresztes háborúk, boszorkányüldözések, máglyán elégetések, kitagadások, stb.) Arról nem beszélve, hogy a Biblia is tartalmaz „ilyen alapú” döntéshozatalról szóló történetet, mutatván, hogy ez erősen ingoványos talaj:

„Míkájehú pedig ezt mondta: Halld meg az Úr igéjét! Láttam az Urat trónján ülve, és az egész mennyei sereg ott állt a jobbján és balján.

És ezt mondta az Úr: Ki fogja rászedni Ahábot, hogy felvonuljon és elessék Rámót-Gileádnál? Erre az egyik ezt mondta, a másik azt mondta...

De előlépett egy lélek, megállt az Úr előtt és így szólt: Majd én rászedem őt! Az Úr ezt kérdezte tőle: Hogyan?

Az így felelt: Elmegyek és hazug lélek leszek minden prófétája szájában. Az Úr pedig így szólt: Így csakugyan rá tudod szedni. Menj és tégy így!

Íme így adott az Úr hazug lelket valamennyi prófétád szájába. Az Úr kimondta vesztedet.”

(1Kir. 22,23)

Tehát nem új keletű, hogy amikor „a lélek szól az emberből” az abszolút nem biztos, hogy tiszta forrásból érkezik. Ilyen alapon a Szent hagyomány forrása is erősen megkérdőjelezhető. Ez akkor is így van, ha látszólag teljesen ártalmatlan (sőt) dolgokról van szó. (A „pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve.” -ahogy a mondás is tartja.) Természetesen nem arról van szó, hogy a Szent hagyománnyal úgy általában probléma volna! Nagyobb részük valóban illeszkedik a Biblia tanításaihoz, de némelyek nem, sőt… Tulajdonképpen szembe mennek vele. (Pl.: Feltámadásról, annak mikéntjéről, túlvilágról szóló rész, tisztítótűz elmélete, emberekhez imádkozás, Szűz Máriáról szóló részek, Jézus szívének imádata, teljes búcsú, stb. stb. stb...) Ilyen esetekben furcsa belegondolni, hogy az alap tanokhoz olyan (azzal azonos szintűvé tett) hagyományok lettek részei a vallásunknak, amit sem Jézus, sem később az apostolok „úgy” soha nem tanítottak / kértek! (Sőt, enyhén, de néha erősebben is MÁS volt az alap tétel!) Mint ha valaki írt volna egy 400 oldalas regényt, de azt az embereknek már 600 oldalasként tálalnák. Erősen aggályos… Jézus kifejezetten figyelmezteti az apostolait, hogy SEMMIBEN ne térjenek el az Ő tanításától:

„Aki tehát csak egyet is eltöröl e legkisebb parancsok közül, és úgy tanítja az embereket, azt igen kicsinek fogják hívni a mennyek országában. Aki viszont megtartja és tanítja őket, az nagy lesz a mennyek országában.”

Nem kétlem a mindenkori jóindulatot a szent hagyományokat anno foganatosítók esetében. De az ember nem játszhat Istent és nem alkothat vallást magának! Főleg úgy nem, hogy némely alapvető hittételt átír, megváltoztat. Szerintem az ilyen esetekben a Biblia a mérvadó és ha attól a szent hagyomány eltér, (pláne ha annak ellent mond!) akkor (amíg az egyház is felismeri) azt figyelmen kívül lehet hagyni. Természetesen alapos utánajárás (amiben papok véleményének kikérése is benne foglaltatik, ahogy azt én is többször tettem) után! Milyen alapon…? Ahogy az Apostolok cselekedeteiben olvassuk: „Inkább kell engedelmeskedni Istennek, sem mint az embereknek.”

Összefoglalván: A szent hagyomány önmagában véve nyilvánvalóan NEM rossz, sőt, ősidők óta része a hitünknek! Hiszen minden korban fel-felmerültek megoldandó hitbéli problémák, amiket anno nem írhattak le az apostolok és amikről (akkoriban, még) Jézus sem beszélhetett! Ezeket tisztázni kellett és később megtartani. Tehát a Szent hagyományra szükség van! A gond ott keletkezik, amikor a Szent hagyomány által elkezdtek olyan elméletek, rítusok, szertartások, szokások, sőt, dogmák létrejönni, amik már köszönőviszonyban sincsenek a Bibliával, sőt, néha szembe mennek vele! (Dogma fogalma: Olyan hittétel, amelyet az egyházi tanítóhivatal mint Istentől kinyilatkoztatott igazságot közöl és hirdet.) Ha ezt az ember felismeri, érti, de (éppen ezért) aggályai támadnak, véleményem szerint minden esetben a Biblia a mérvadó. Az a fix pont, amire támaszkodni kell és lehet is.

Vegyünk a fentebb említettek közül egy konkrét példát!

Szűz Mária jelenléte, tisztelete a hitünkben egészen az alapokig nyúlik vissza. Helyes…? Magától értetődően és kétséget kizáróan az! Hiszen Isten által kiválasztott személy, Jézus földi édesanyja, akit a hozzá érkező angyal is áldottnak nevez. Tehát idáig semmi probléma!

Ugyanakkor… Jézus kétféle módon tanította imádkozni az apostolokat: Az Atyához és Ő hozzá.

(„… És amit csak kértek az én nevemben, meg fogom tenni, hogy a Fiú megdicsőítse az Atyát. Ha valamit tőlem kértek az én nevemben, azt is meg fogom tenni.”)

Vagyis Istenhez és Jézushoz helyes imádkozni. Itt lép be a képbe az, hogy mit is nevezünk imának. Mert egészen más kérni valakit, pl. hogy segítsen és más a KÖZBENJÁRÁSÁT KÉRNI valakinek ahhoz, aki segíthet. Igen nagy a különbség! Szűz Mária esete csak az utóbbi lehet, ahogyan a szenteké is. Hozzájuk imádkozni egyértelműen hiba, míg a közbenjárásukat kérni Jézusnál, vagy Istennél egyértelműen rendben van! Sajnos a katolikus vallásban szokássá vált, hogy Szűz Máriához imádkozunk. De nézzünk egy másik kérdést, ami szintén vele kapcsolatos:

Szent hagyományaink egyike, hogy valljuk, Szűz Mária halálakor „elragadtatott a Mennybe”.

Most tegyük félre, hogy oda mehetett e volna egyáltalán Jézus második eljövetele előtt, mert ez egy másik téma. De mi az alapja ennek? Van valahol ilyesmire írásos bizonyíték? Látta, hallotta valaki ezt annak idején? Nem, ez egy sok száz éves „vegyük úgy, hogy...” -féle hittétel. Ha nem igaz, miért tanítjuk, sőt, ünnepeljük meg? Ha pedig esetleg mégis igaz, akkor még nagyobb a gubanc! Ugyanis ebben az esetben az egyház szembe megy Isten hajdani akaratával. Ismerős ez a halálkor elragadtatás, igaz-e? Mózes esetében történt, amire (Szűz Máriával ellentétben) írásos bizonyítékaink is vannak. Miért is tette Isten ezt Mózessel…? Azért, hogy halála után semmiféle „kultusza” ne alakulhasson ki, ne kezdjék Istenként tisztelni, ne legyen bálványimádás a neki emelt szobrokból, sírhelyéből, stb. Mózes halála utáni elragadtatása Istenhez épp azt a célt szolgálta, hogy ne történhessen vele az, ami megtörtént (és történik folyamatosan) Szűz Mária esetében. Elgondolkodtató…

Ha pedig érintettük már a szenteket, akkor zárásként ezt is járjuk körbe még néhány mondat erejéig:

Nyilván nem kétséges, hogy akárkiből nem lehet szent. Az is vitán felül áll, hogy akiket itt a földön mi szentekké avatunk, azok valami egészen különleges dolgot vittek végbe, példaadó életükkel, esetleg mártír halálukkal, stb. Tehát egyik oldalról adott egy Istennek kedves élet, amit az egyház „kiemel” a többi közül és példaként állít elénk. Az ő emléküket, tetteiket abszolút helyes fejben tartani, nemzedékről nemzedékre tanítani. Ez eddig szerintem vitán felül áll!

Maga a szentté avatás már kicsit problémásabb, hiszen emberek (!) döntik el egy emberről, hogy ő „boldog”, vagy „szent”! Ingoványos dolog, még akkor is, ha nem véletlen az, hogy néha évekig, sőt, évtizedekig is eltart egy szentté avatás! Épp azért, hogy minden kétséget kizáróan utánajárjanak a legapróbb részleteknek is! Ami némileg megnyugtató:

Az egyik kritérium a sok közül, hogy bizonyítottan több csodajelnek kell fűződnie a nevéhez annak, akiről épp szó van. (Pl.: Közbenjárását kérve, egy orvosilag megmagyarázhatatlan gyógyulásnak.) Ezt vehetjük olyan jelnek, amire támaszkodni lehet, de… Ismét fontosnak tartom megjegyezni: Szerintem alap, hogy szentekhez NEM imádkozunk, nekik maximum a közbenjárásukat kérhetjük Jézusnál, avagy Istennél.

Az, hogy „hol is vannak ők”, (és minden eddig meghalt ember) na meg ki milyen alapon, már a következő blogbejegyzés témája lesz. Addig vigyázzatok magatokra és egymásra! :-)