Azt szeretném...

2016\02\23

Túlvilág kérdése 3.

 Legutóbb boncolgattuk a: tulajdonképpen az embernek „mije is támad fel és hová / mire” -kérdését, amit próbáltam egyszerű, hétköznapi módon megközelíteni. (Már amennyire egy ilyen kérdéssel ezt meg lehet tenni ugye…) Kiindulva abból, amit akár egy nem vallásos, de a túlvilágot elfogadni képes ember tudhat, ha némileg utánajár a témának. Ott varrtam el a szálakat, hogy bizony kimaradt néhány furcsaság, bizonyos nézetek és megválaszolatlan kérdések, amikre azért nem ártana kitérni, hogy globálisabb, teljesebb képünk lehessen.

A világ elég nagy részén elterjedt nézet, hogy nem egyszer élünk, hanem újra és újra, tehát ismét „leszületünk a földre” egy másik testben, máshová. Ezeket a tanokat manapság a Buddhizmusból eredeztetjük első sorban. Akik találkoznak a reinkarnáció (lélekvándorlás) fogalmával, (és az ember fizikai halála utáni létezését valamilyen formában elfogadják) azok nagy része erről 2 csoportra oszlik: Teljes elutasítás, avagy teljes elfogadás. Ha picit beleássuk magunkat, (mindkét oldal érveit szemügyre véve) akkor viszont (előbb-utóbb) oda jutunk, hogy egyik elmélet sem állhat meg a maga teljességében! Természetesen szó sincs arról, hogy én itt vallások között próbáljak „rendet tenni”, egyiket jobbnak, másikat hibásnak beállítani, (hiszen ki vagyok én ehhez?!) de valamiféle logika alapján próbálnék tisztábban látni! Nézzük előbb az elutasítókat:

A Buddhizmust és néhány spirituális tant leszámítva a világ vallásai elutasítják az újra (fizikai testben) megszületés elméletét. A Tóra, a Biblia és a Korán sem támasztja alá ezt sehol, sőt… Sem a Jézus előtt született próféták, sem Jézus maga, sem Mohamed próféta (stb.) sehol nem utal arra, hogy az ember újra testet ölthetne itt a földön (!), miután meghalt. Igaz, nem is cáfolják sehol, de ennek elég egyszerű magyarázata van: Akkor még nem is nagyon volt mit cáfolni! :-) Igaz, a Buddhizmust Krisztus előtt 6. századtól eredeztetik, de a többi vallással akkoriban nem nagyon keveredett / érintkezett! Ahol azok terjedtek, ott a Buddhizmus és a reinkarnáció tana nagyrészt ismeretlen volt! A zsidók, a keresztények és az iszlám is (valamilyen formában, rögtön, vagy később, de) egy túlvilági (!) életet fogad el, tanít, ami a fizikai test halála után következik! Tehát nincs visszatérés semmilyen formában a földön ezen 3 világvallás szent könyvei szerint. Ami ettől eltér, attól mereven elzárkóznak, butaságnak, mesének, avagy egyszerűen minden alapot nélkülözőnek titulálva azt. A legegyszerűbben úgy zárják rövidre a kérdést, hogy „nincs rá semmiféle bizonyíték”, hogy bárki is újra megszületett volna, hiszen (a reinkarnáció tana szerint is) itt, a földön, előző életeinkre nagyrészt nem emlékezünk. Továbbá megemlíthető, hogy a zsidóság, a kereszténység és az iszlám viszonylag jól követhető „dokumentáltsága”, eredete nagyjából átlátható. Míg a Buddhizmus gyökereiről, kezdeti időszakáról, sőt, Buddha életéről is (a témában otthonosan mozgó történészek szerint is) a tudásunk eléggé hézagos. (Annyi bizonyosnak látszik, hogy Buddha élt, létezett, tanított, rendet alapított.) A Buddhizmus elég nagy része hagyományokon alapul, a legeslegrégebbi Buddhista iratok Krisztus utáni 1. századból valók. (Tehát az első 600 év (kis túlzással) homályba vész.) Így a reinkarnáció elmélete is (bár több ezer évre nyúlik vissza) elég ingatag lábakon áll! Természetesen nem azok számára, akik hisznek benne, nézzük az Ő nézeteiket is:

Az alapok (leegyszerűsítve) úgy néznek ki, hogy a folyamatos leszületések addig folytatódnak, amíg szellemi, lelki individuum egyre tökéletesebb nem lesz és végül eljut a Nirvána (minden szenvedéstől való megszabadulás, teljesség) állapotába! A leszületések, (újra testet öltések) között akár hosszabb, több 100 év is eltelhet, eközben azonban a személyiség minden halál után elveszíti létét és feldolgozza a szellemi tapasztalatokat, élményeket, ami által az egyén jobbá, érettebbé, tökéletesebbé válik. Valamit fontos tisztázni ezzel kapcsolatban, mert itt is sokan „fogalmi dugóba” kerülnek, mint a blog előző részei kapcsán (pl. lélek - szellem) is. A reinkarnáció NEM azt mondja, hogy újra (többször) megszületünk, hanem azt, hogy újjá (!) születünk! Tehát: Az újraszületés azt feltételezné, hogy én XY (akinek most hiszem magam) valamikor újra meg fogok születni egy másik testben, más korok valamelyikében. Míg az újjászületés ezzel szemben azt mondja, hogy ÉN (AKI, azt hiszi, hogy ő XY) új testben, új személyiséggel, új tudattal, új tulajdonságokkal és új egóval újra meg fogok születni. (Ha homályos is volt esetleg ez eddig, így remélem, kicsit egyértelműbb! :-) ) Mint fentebb említettem, komoly (és cáfolhatatlan) érv a reinkarnáció tanával szemben, hogy tulajdonképpen nincs rá írásos bizonyíték (sem). Ezeket írásban csak kb. 600 évvel a Buddhizmus megszületése után kezdték terjeszteni. (Avagy nem maradt fenn belőle régebbi.) Ellenben vannak itt más bizonyítékok azok kezében, akik hisznek a lélekvándorlásban. Nézzünk néhányat:

- A tudomány által bizonyítottan létező dolgokba nehéz belekötni és vannak ilyenek, nem is kevés! Pl. ott vannak az ún. regressziós hipnózisban történő visszavezetések, amelyek többségét szakértők magnó-, illetve videofelvételen őrzik. Ezekben tisztán és érthetően a páciensek olyan dolgokat mesélnek, amik előző életeikben történtek velük! Persze rögvest gondolhatná az ember, hogy „hiszem, ha akarom”… De elég nagy részüknek később utánajártak és azt tapasztalták, hogy ezek az emberek olyan tájakat, történelmi eseményeket, embereket, körülményeket írtak le NAGYON pontosan, amikről fogalmuk sem lehetett! Sőt… Egyesek olyan nyelveken kezdtek folyékonyan beszélni, amiket soha nem tanultak, sőt, addig sosem hallottak! Ezek mellett nem lehet elmenni szó nélkül!

- Az ún. deja-vu érzés, illetve élmények („mint ha már láttam / átéltem volna”,) során előtörhetnek olyan emlékek, (ill. azok „foszlányai”) amelyek azt a különös megérzést keltik, hogy az adott helyszín, épület környezet, esemény, (stb.) már valahogy, valamilyen formában része volt az adott ember életének. De konkrét magyarázat nincs rá, beilleszteni semelyik életeseményébe nem tudja ezt az illető!

- A gyerekek (általában 6-7 éves korig) néha olyasmikről beszélnek, (teljes természetességgel) amikről még nem is tudhatnak. Számukra ismeretlen tájakról, helyzetekről, szituációkról, emberekről… (Aztán később ez a „kapu” bezárul bennük és már csak a fentebb említett regressziós hipnózisban lehet újra ezt „kinyitni”.)

- Bizonyos „fóbiák”, félelmek, megmagyarázhatatlan iszonyodások bizonyos helyzetektől, területektől, élőlényektől, (stb.) ugyanerre, tehát előző életre is utalhatnak. Mint a jéghegy csúcsa, az érzés lényege „megvan”, de azokat az egyén nem tudja semmihez sem kapcsolni, magyarázata nincs rájuk!

Hosszabban is lehetne még sorolni, de talán ennyiből is látszik, hogy a helyzet korántsem egyértelmű! Ha a mérleg 2 serpenyőjét nézzük, mindkét oldalon találunk okot, ami alapján afelé kellene döntenünk. Ha másért nem, hát pusztán logikai alapon is… Így hát valami módon „össze kell gyúrjuk” az ismereteinket és kisütni belőle valami „ehetőt”. :-)

Nem tehetek mást, mint hogy úgy kezdem a következő mondatot, hogy „A jelenlegi tudásom alapján szerintem”… (Lévén megtehetném, hogy most egy „kicsit” abbahagyom a blogot és majd 30-35 évnyi tanulás után folytatom nektek. :-D De kérdés, akkor ezt megtehetem e és titeket ez akkor érdekelni fog e még... :-) ) Tehát…

A jelenlegi tudásom alapján szerintem nem zárható ki, hogy bizonyos esetekben (!) a Mindenható úgy dönt, az illető „tegyen még egy kőrt”… Erre épp elég bizonyíték áll rendelkezésre, ill. arra biztosan, hogy ez nem zárható ki teljes bizonyossággal! :-) Szerintem (!) nem minden embernél fordul elő, de bárkivel előfordulhat! Ha belegondolunk, miért is ne…? :-) Isten dönthet úgy, hogy annak a szellemnek még teendője, dolga, ilyen-olyan befejezetlen ügye van, így kap egy másik testet ezek elvégzésére. A „végelszámolásnál” Neki egy kicsit hosszabb időről kell majd számot adnia, de ez semmiben nem befolyásolja a Mindenhatót és annak döntését az egyénre nézve. Nem tudom kizárni ezt, ugyanakkor újra hangsúlyozom, hogy nem tartom valószínűnek azt, hogy ez minden embernél így történik! (Ettől nyilván nem lettetek most okosabbak, de nézzétek el nekem, hogy én sem tudhatom, amit a világ jelenleg épp így nem tud(hat). :-) )

Úgy terveztem, hogy ez lesz a befejező része ennek a témának, de mégis lesz +1, lévén 2 valamelyest idetartozó témát nem érintettünk. Úgy érzem, azok nélkül nem lenne kerek a történet, (viszont itt, egyben nagyon hosszú lenne már) így azzal folytatom a 4. részben! Vigyázzatok magatokra és egymásra! ;-)

2016\02\09

Túlvilág kérdése 2.

… akkor folytassuk ott, ahol legutóbb abbamaradt! :-)

Addig eljutottunk, hogy „valami” bizonyára van a földi lét után, járt itt egy ember, aki azt mondta magáról, hogy „odaátról” jött, (és oda is tér vissza) a történelem pedig igazolja, hogy valóban létezett! Szintén tisztáztuk, hogy mindenféle vallás, hit rendben van, amíg azoknak valami módon rendezett a háttere! (Tehát nem kitalációkon, babonákon, téves hiedelmeken (stb.) alapulnak.) De mit is tudunk a túlvilágról, mi várhat ránk a fizikai test halála után? Ehhez először azt kellene tudnunk, hogy tulajdonképpen „mink is marad”, miután a test már nem a miénk! Ha kicsit szétnézünk a világban, érdekes dologba botlunk ez ügyben, ugyanis… A hívő emberek nagyobb része (a vallásuktól függetlenül) azt mondja, hogy a lelkünk az, ami tovább él! A hitetlen, avagy „a maga módján hívő” emberek nagyobb része (aki nem utasítja el a halál utáni létezés valamilyen formáját) pedig azt mondja, hogy a fizikai test halála után szellemek lesznek az emberekből, tehát a szellemünk él tovább! Ha valaki alaposan utánaolvas a kérdésnek, akkor lassan feloszlik a homály és rájön, hogy igazából mindkettő igaz! :-) (Csak sajnos mindkettő fél igazság.)

Nézzük a hitetlen emberek szemszögéből: Ők is ismerik a kifejezést: Jólelkű. Avagy: Lelki érték. A spirituálisan nyitottabbak pedig pl. ezt: Lélekvándorlás. (Külön téma lesz majd, most hagyjuk. :-) ) Tehát látható, hogy bár szellemként hiszik a halál utáni létezést, de a lélek fogalmát is jól ismerik. Nézzük a hívő ember szemszögéből is: Jézus a halála után feltámad és megjelent apostolainak. Azt mondta nekik: „Miért rémültetek meg, és miért támad kétség a szívetekben? Nézzétek meg a kezemet és a lábamat, hogy valóban én vagyok. Tapintsatok meg, és lássatok. Mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.” Vagy másutt, szintén a Bibliában olvasható: „Egyszer, ahogy az imádkozóhely felé tartottunk, találkoztunk egy jós szellemtől megszállt leánnyal, aki jóslásaival nagy hasznot hajtott gazdáinak. Pál után és miutánunk szaladt, és így kiáltozott: „Ezek az emberek a fölséges Isten szolgái, s az üdvösség útját hirdetik nektek.” (Stb.) Egyértelmű, hogy a hithű emberek is jól kell ismerjék a szellem fogalmát, ahogy maga Jézus is említi!

Tehát… Még rá sem tértünk a túlvilágra, máris szép kis káoszba botlottunk. :-) De azért némi tájékozódás után kiderül, nem is olyan vészes a helyzet! ;-)

Az ősi időkben még az ember hármas tagoltságáról szóltak az írások! Test – lélek – szellem. Később jöttek a „leegyszerűsített” verziók és a valahai, eredeti szövegek tudatosan / tudattalanul téves fordításai, így lett a szellem és a lélek „egybegyúrva”. Mint valami, ami marad a halálunk után is, ill. amik mi magunk maradunk a fizikai test halála után! Érdekes, hogy a meglévő káoszt ez ügyben valahogy senkinek nem akaródzik azóta sem eloszlatni. Pedig mennyivel jobb lenne tisztábban látni és az embereknek joguk is van hozzá szerintem! Lehetne itt hosszan fejtegetni, hogy akkor most tulajdonképpen mi is a lélek és mi a szellem, de ha így tennék, nem térnénk rá még 1-2 következő alkalomig sem itt arra, amit fentebb ígértem! :-) Így csak nagyon röviden...

Amit a lélekről tudhatunk:

A hitetlen is használja a kifejezést: „Lelket lehelt bele!” A hívő pedig ezt a mondatot többféle módon is értelmezheti! Ahogy a hitetlen, tehát képletesen. Na meg szinte szó szerint is, hiszen a Mindenható adja nekünk, általa élünk! Hogy is szokták mondani ha valaki távozik közülünk a földi életből…? „Vissza adta lelkét a teremtőjének!” Pontosan! :-) Tehát a lélek az, amit a Mennyi Atyától kapunk, általa élünk, létezünk és ezt halálunkkor Neki adjuk vissza! (Mert már nincs reá szükségünk „odaát”!)

Amit a szellemről tudhatunk: A hitetlen is sokszor vallja, „szellemet látott”, avagy „szellemjárás van”, vagy pedig ismeri a kifejezést: „Szellemileg sérül”, „szellemi játék”, szellemi nagyság, stb. A hívő pedig tisztában van vele, hogy létezik jó szellem, gonosz szellem, ahogy ezeket maga Jézus is szintén sokszor említette! (Pl. angyalok – démonok.) Tehát tudjuk, hogy a szellem egy önmagában nagyon is létező, értelmes, önálló életre képes teremtmény!

Ugye kicsit tisztul már a kép…? :-) Tehát igen, a halálunk után felbomlik a test-lélek-szellemi hármas egység! A fizikai test elhal, „porból van és porrá lesz”, ahogy a hívő ember tartja. A lelkünk visszaadjunk a teremtőnek és mi magunk, „filmszakadás nélkül” (ez is egy külön téma lehetne) tovább létezünk tudatunk, szellemünk teljes valójában, azaz szellemként! Na de hol is…? :-) Itt maradunk? („Kísértet”, szellemjárás, stb. Ez is külön téma lesz majd!) Vagy valahová „elmegyünk”?

A kérdések jogosan merülnek fel, mert sajnos mára itt is teljes a káosz! Nézzük, miket tudhatunk meg, ha kicsit utánajárunk, avagy belegondolunk, mi „ragadt ránk” az évek folyamán. :-)

Rögvest halmazati „csapásként” azt találjuk, hogy teljességgel összekeveredett a hitetlen ember, a spirituálisan nyitott, de nem hívő ember, a több 100 éves népi hiedelmeken, babonákon felnőtt ember és a hívő ember „tudománya”. Amiből már olyan „mesevilág” és katyvasz nőtte ki magát, hogy ember legyen a talpán, aki átlátja! :-) Próbáljuk meg szétcincálni! ;-)

A hitetlen ember szemszögéből ugye nincs semmi, tehát a halál után „végünk”. Ezt a hívők eleve elutasítják és nem csak a hitük mivoltából kifolyólag, hanem azért is, mert mára már elég sokan kerültek vissza „odaátról” (a klinikai halál állapotából) ahhoz, hogy tudjuk: Nem, nincs vége az életnek a fizikai test halálával, sőt… Akkor kezdődik csak igazán! De hogyan? A spiritualitásra nyitott, de nem hívő emberek szerint ilyen-olyan „létezési síkok”, avagy (kis kitérő utáni) újra leszületés következik, azaz reinkarnáció megy végbe. (Hosszú és külön lapot igényel majd ezek taglalása. :-) ) A sok 100 éves hiedelmek, babonák, mesék különböző módon bár, de néhány alapvető ponton mégis egységesen próbálnak meg választ adni a kérdésre. Furcsamód a hívő emberek nagyobb részénél ugyanez a helyzet, sőt… Ha néhány papot kérdez meg az ember, ők is (bár alapvetően egységesen, de) részleteiben eltérően látják a túlvilág kérdését! Ennek magyarázata talán abban keresendő, hogy az évszázadok alatt „tompultak” a hajdani, tiszta igazság képei és rá is rakódott jócskán néhány hiedelem, dogma, babona, (stb.) amitől már szinte teljesen átláthatatlan lett a kérdés! Nézzük a közös pontokat, amik a leginkább elterjedtek:

A túlvilág kettéosztása szinte mindenhol adott! Tehát a halál után vagy „a jók közé”, vagy „a gonoszak, rosszak közé” kerülhetünk. (Ill. egyes nézetek szerint egy harmadik, „kettő között lévő” hely is létezik, de ez igazából dogma és semmivel nincs alátámasztva!) Na de egyből és azonnal…? (Mert ugye sokszor elhangzik egy elhunytról, hogy pl.”Már biztos a Mennyországban van!”) De ennek jó néhány dolog ellentmond! Az, hogy a földi életünkben megélt tetteink, gondolataink, szándékaink, (stb.) elkísérnek minket „odaátra” is, (fogalmazzunk úgy) több mint valószínű, tehát eddig rendben van. (Az „odaátról” visszatértek mind ezt mondják!) Ugyanakkor pl. Jézus azt tanította, hogy az utolsó ítéletkor (az utolsó napon) Ő ismét eljön majd és AKKOR (!) hoz ítéletet a földön valaha élt minden emberről! Tehát Mennyország és pokol (amennyiben ezek létezését feltételezzük) addig nem játszhat szerepet, hiszen „a határozat” előtt még nem lehet semmiféle végső „ítélet”! Ezen felül Jézus Maga mondta, hogy: „Azért megyek el, hogy helyet készítsek nektek. Aztán ha elkészítettem, újra eljövök, és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok.” … és ezzel megdőlni látszik rögvest az a „ránk kövesedett” nézet, hogy a halál után a Mennybe, vagy a pokolra kerülhetünk! (Ami még nem készült el, oda nem is kerülhetünk!) Viszont ha adott, hogy tetteink, gondolataink, terveink, szándékaink (stb.) elkísérnek minket, akkor hová? Nyilván nem egy helyre, ez az egyszerű logikának, a hitnek, vallásoknak is mind ellentmondana! A Bibliában is ott találjuk Jézus azon tanítását, ahol a gazdag ember és a szegény Lázár esetével szemlélteti, mi is várható. A sztori rövid lényege: Adott egy gazdag ember, akinek mindenből a jó jutott, de ezzel semmit nem használt másoknak, kizárólag a saját jóléte és az élvezetek halmozása érdekelte (akár a másik emberen keresztül is). A háza előtt egy szegény koldus élt éveken át, aki senkinek nem ártott, de semmit nem kapott sosem a gazdagtól. Jézus tanítása szerint a haláluk után egyikük (a koldus) „Ábrahámhoz”, vagyis egy olyan helyre került, ahol a Mindenhatónak kedves életet élők vannak. A gazdag ember pedig egy olyan helyre, ahol valami módon szorong, szenved. Tették mind ezt úgy, hogy nem volt (!) még a végső ítélet, tehát nem létezhetnek sem a Mennyben, sem a pokolban! (Ezt abból tudjuk, hogy a gazdag embernek az a kérése, hadd figyelmeztesse valami módon a még földi életét élő családját, nehogy ők is a sorsára jussanak!) Foglaljuk össze, eddig mit tudunk:

Test-lélek-szellem hármas tagoltságnak kell lennie, erre utal minden! A szellemünk él tovább a fizikai test halála után, a lelkünket visszaadjuk a Mindenhatónak. Nincs semmiféle „filmszakadás”, teljes tudatunkkal élünk tovább! (Ezt a klinikai halálból visszatértek (akik között agyhalottnak nyilvánított is volt!) egyöntetűen állítják! Ahogy azt is, hogy telepatikus úton kommunikálás, leírhatatlan békesség (nyilván csak az egyik oldalon) idő és tér nélküliség és egyfajta egyetemes tudás birtoklása jellemzi ezt a helyet. De ez még nem a Mennyország és nem is a pokol, hanem valamiféle „előképe” annak.) A Biblia eredeti szövegében ezt „A Seol” -ként említik, ami egy átmeneti hely a földi életüket már befejezők számára. Szintén a Bibliában találjuk azt, hogy Jézus a kereszthalála után ide érkezett megvinni a megváltás örömhírét a már várakozóknak. Akik így nem lehetnek valamiféle „öntudatlan lebegésben a semmi közepén”, mert akkor mind ebből semmit nem érzékelhettek volna. (Ezt csak azért jegyeztem meg, mert egyesek szerint „ilyesminek” kell lennie a halál után, de ez szinte teljesen kizárt!) Nem mehetünk el szó nélkül a fentebb már érintett reinkarnáció kérdése mellett sem, (rengetegen hisznek benne) ami sok érdekes kérdést vet fel! A következő alkalommal ezt és a „szellemjárásokat” vesszük górcső alá!

Addig vigyázzatok magatokra és egymásra! :-)

2016\02\04

Túlvilág kérdése

(Avagy egy soha véget nem érő téma... :-) )

Kezdjük mindjárt egy érdekes témával, ami (valamilyen szinten) mindenkit érint! Ugyanakkor mielőtt belevágnánk, erre a mai post -ra (és az ÖSSZES továbbira itt a blogban!) egy-két alapvetően lényeges szempont, amit én szeretnék figyelembe venni (és arra kérlek titeket, ti is tartsátok szem előtt)!

Semelyik vallás, politikai irányzat, párt, közösség, (stb.) mellett, ill. ellen NEM akarok megnyilvánulni!!! Sem most, sem később! Olyan (mindennapi és különleges) témákkal szeretnék foglalkozni, ami (így vagy úgy, de) valamennyiünket érint / érinthet. Amiket és ahogy írok, az egyedül a saját, privát véleményemet, gondolataimat tükrözi!

A Blog indításánál már előre „belebegtettem” pár napja, hogy néhányszor biztos, hogy szóba fog kerülni a túlvilág (na meg néhány spirituális, „titkos” és (normál esetben) „kerülendő” téma is). Így kezdjük is mindjárt ezzel! :-)

Nézzük a száraz tényeket, hogy áll manapság a világ ehhez a kérdéshez? Vannak ugye az ateisták, akik szerint sem Isten, sem túlvilág, sem semmi ilyesmi nem létezik. Aztán vannak a különböző vallások képviselői, akik hol így, hol úgy, de vallják, hogy létezik valami „odaát”. Aztán vannak azok, akik igazából nem „vallásosak” a szó hagyományos értelmében, de mégis hisznek valamiféle túlvilágban, szellemekben, kísértetekben, stb. Nekem igazából a legelső kategória a „legehetetlenebb”, el nem tudom képzelni, hogy valaki kizárólag CSAK a földi létet fogadja el és amolyan „hiszem, ha látom” -alapon tud csak létezni! Nekem eléggé „üres” lenne az életem, ha nem lenne benne a hit, a spiritualitás, a megfoghatatlan, láthatatlan utáni kutatás, olvasás, tanulás, filmek nézése, stb. Mindig is vonzott az ilyesmi, amire nyilvánvalóan rátett egy lapáttal, hogy amúgy is vallásos nevelést kaptam. (De ebben nem volt benne a „a megmagyarázhatatlan kérdések kutatása” iránti vágy, az teljesen saját géneken alapul valahogyan… :-) ) A fent említett pártatlanság jegyében próbáljunk felvenni egy „köztes, semmilyen” állapotot, tehát egyik vallást, hit rendszert se vegyük alapul, csak azt, amit az ember az iskolákban amúgy is tanul. Mi az, amit ezekből tudunk? Létezett egy ember hajdanán, amit (ill. akit) történelmi tényként fogad el az emberiség. (Jézus Krisztus.) Ugye az időszámítást is az Ő születéséhez igazítottuk. (5-6 évvel tévesen, de ezt most hagyjuk, külön téma…) Ebben nem lehet hinni, vagy nem hinni, mert (ezzel az erővel) Julius Cesar létezésében sem kell hinni, meg István Királyéban sem. :-) Tehát effektív nem hit kérdése, Ő létezett, élt kb. 2000 évvel ez előtt. Na már most… Szintén valós személyek voltak azok, akik látták őt és írtak Róla, a tanításairól, tetteiről, stb. (Szintén hagyjuk, hogy pontosan milyen nyelven, mikor, milyen körülmények között (stb.) írták le ezeket.) Ha csak egy fikarcnyi alapot is adunk ezeknek az iratoknak, (már pedig teljesen figyelmen kívül hagyni őket nem lehet) akkor tudjuk, hogy Jézus tanításának alapját épp a túlvilág adta! Annak létezéséről és az oda való eljutás lehetőségéről tanított szinte mindig valamilyen formában! Ha a sok-sok kisebb-nagyobb „kőrt” nem is nézzük, ez a legkülső, legnagyobb „kőr” ezzel be is zárul tulajdonképpen! Történelem → létező történelmi személyiség → annak sokak által is leírt tanításai, tettei → ezeknek alapján a túlvilág (valamilyen formában történő) létezése bizonyított! Ha nagyon akarunk, bele lehet persze kötni a sor bármelyik elemébe, de tulajdonképpen értelmetlen! Bármelyiket is ragadjuk ki, (többé-kevésbé) nevetségessé válunk, hiszen a történelmet, meglévő dokumentumokat cáfolni elég húzós, értelmetlen dolog… :-) Innentől én abszolút elfogadó vagyok mindennemű megközelítéssel, DE… Kizárólag azokkal, amik valamire vissza tudják vezetni a nézeteiket! Tehát pl. Zsidó arra, hogy… Mohamedán arra, hogy… Keresztény arra, hogy… (Stb.) Ezek mind rendben vannak, hiszen ki vagyok én ahhoz, hogy bármelyik vallást (hitet) megkérdőjelezzem? :-) Ami zavar, az az, amikor elkezdenek „kavarodni” ezek, amik mellé társulnak a babonák, mende-mondák, hiedelmek, tévhitek a hiten belül, stb. Ezekkel szemben nem tudok elnéző lenni és zavarnak is! Más, ha valaki kutatja a témát és arra lyukad ki, hogy… Az megint egy álláspont valamiknek alapján! De amikor meséknek, legendáknak, több évszázados hiedelmeknek, babonáknak, téves eszméknek hisznek sok millióan, az valahol bosszantó! (Pláne az, ha amúgy az illetők egy bizonyos vallás, hit képviselőinek mondják magukat és ennek ellenére téves nézeteket vallanak, sőt terjesztenek is!) Ismét mondom és hangsúlyozom, hogy számomra bármelyik világnézet elfogadható, de annak legyen már valami alapja, lehessen visszavezetni valamire és ne innen-onnan-amonnan összekapkodott féligazságokból (vagy még azokból sem) álljon! A blog címe (nem véletlenül) : „Azt szeretném...”

Ez esetben azt szeretném, hogy szűnjön meg a káosz ekörül a kérdés körül, és maradjanak a kérdések-válaszok! Ok, rengeteg helyen csak a kérdések vannak és a mai napig nincsenek rájuk válaszok, de ez is rendben van! Az viszont nincs rendben, hogy kitalálunk válaszokat oda, ahol jelenleg nincsenek! Ahogy az sincs rendben, hogy a valós válaszokat itt-ott kiegészítjük ezzel-azzal, aminek már semmi köze a valósághoz! (Eddig remélem, kb. érthető. :-) )

Mivel egy blog halála, ha túl hosszú egy szöveg, (ki ér rá manapság annyit olvasni? :-) ) így én most itt felfüggeszteném a betűk nyomogatását és legközelebb innen folytatva kifejtem, hogy mi az én nézetem, hogy látom én részleteiben a túlvilágot és miknek alapján! :-) Addig vigyázzatok magatokra és egymásra! ;-)

2016\01\31

... mert valahol el kell végre kezdeni! :-)

Ahoj!

Először is meg kellene indokolnom, miért is kezdek ebbe bele... :-)

Több oka is van, de talán külön-külön egyik sem vezetett volna oda, hogy nekiállok. Régebben is sok téma érdekelt a minket körülvevő világból és ezekre (általában) nem egészen (vagy egyáltalán nem) úgy reagáltam, mint az emberek többsége. Beletörődtem, hogy én egy különc vagyok, egyéni világnézettel és meglátásokkal. :-) Tapasztalataim szerint ezekre az emberek többsége háromféle módon szokott reagálni:

1) Jajgatva menekül. :-D

2) Legyint egyet, elkönyvel idiótának és lelép.

3) Nem értvén egyet velem, vitába száll, majd amikor pontról pontra cáfolom az érveit, akkor az 1. vagy a 2. fentebbi pont lép életbe. :-D

Kivételt képezett tavalyi évig egy ember, akivel napi kapcsolatban álltam. De ezt is a magam különc módján tetem, lévén... Több, mint egy évtizedes szoros barátság fűzött össze minket úgy, hogy soha az életben nem találkoztunk! (Az ország másik felében élt mozgáskorlátozottként, én meg Budapesten lustaként. :-D ) Mégis mindenről beszéltünk, mindent megvitattunk egymással! Nem értettünk egyet mindenben, mégis úgy éreztem, mindketten folyton "többek lettünk" ezen neten folytatott beszélgetések által! (Természetesen azóta is sokakkal megbeszélek sok mindent, de olyat, akivel MINDENRŐL lehet beszélni, nehéz találni manapság.) Itt most csak a (valódi) becenevén említeném, Ő volt BaSa! Az egyik legjobb fej ember a világon! Sajnos tavaly a túlvilágra költözött fiatalon... :-( Azóta is feldolgozhatatlan űrt hagyva maga mögött a családjában és bennem is! Igen, ez is közrejátszik abban, hogy ezt a blogot elindítom. BaSa nagyon is létezik "odaát", (na, erről az "odaátról" is lesz itt majd szó bőven) de mégsem tudok Vele mindent megbeszélni. Így a "kibeszéletlen" témák gyűltek és gyűltek... A nagyvilág és az internet (ami az asztalunkra hozza a nagyvilágot) épp elég ilyet szolgáltat az embernek. Talán most jutottam el addig, hogy "kipukkadt a lufi" bennem és BaSa helyett valaki (jobb híján ti) kapjátok az elmélkedéseimet! :-) Nincsenek illúzióim, így tudom, hogy a fentebbi 3 pont fog nagyrészt érvényesülni. De ha agyára is megyek egyeseknek, akkor is úgy érzem, megéri felkavarnom az állóvizet olyan témákban, amiket vagy egyáltalán nem is szokás érinteni, ("jól van az úgy réges régen" -alapon) vagy pedig rendszeresen előkerül ugyan, de mindig oda lyukad ki a dolog, ami nekem (ezért-azért) úgy hibásnak, elfogadhatatlannak, helytelennek, (stb.) tűnik. Azt szeretném, ha más nézőpontból közelítenének meg dolgokat! Azt szeretném, ha a szokásostól, megszokottól, elvárttól (stb.) más vélemények is megfontolásra adhatnának okot! Azt szeretném, ha lenne időm, türelmem hosszú időn át újra és újra néhány percnyi olvasásra ösztönözni titeket! Azt szeretném, ha BaSa elégedetten csettintene odaát, ha ezt a blogot az égi neten keresztül látja! Viszont most ti nyilván azt szeretnétek, hogy ne nyújtsam tovább a bevezetőt. :-) Így én (legközelebbi alkalomtól kezdve) elkezdem sorolni, mi(ke)t is szeretnék. ;-)

Pertik Laci

süti beállítások módosítása