Azt szeretném...

2024\07\10

Egy Pretty Woman - Arany Timi

Sziasztok! :-)

 

Tudom, "kicsit" régen írtam a blogba, de valahogy nem éreztem semmitől igazán késztetést rá. Egészen tegnap estig, amikor is... Megnéztem a Pretty Woman -című musical -t a Madách Színházban. Ha azt mondom, fenomenális volt, akkor nagyon sarkosan és visszafogottan fogalmaztam. :-) Az egész szereplőgárdáról, a rendezésről, a zenéről, a díszletekről és sok egyébről tudnék regéket írni, de ez itt most nem ennek a helye lesz. Azt szeretném, hogy ma inkább a női főszereplőről álljon itt néhány mondat:

Arany Timit szerintem a legtöbbünknek már nem kell bemutatni. Kb. 10 éve tűnt fel az "Ének Iskolája" -című műsor egyik versenyzőjeként. De utána is rendszeresen láthattuk különböző műsorokban, indult az X-Faktor nevű tehetségkutatóban is, (ahol Gáspár Laci úgy nyilatkozott Róla, hogy "... neki már nincs mit tanítanom...") aztán egyre több helyen láthattuk énekelni. A hangja megkérdőjelezhetetlenül csodás, tiszta, erős és egyéni. (Gyanítom az abszolút hallást is...) A felbukkanása óta figyelem, első perctől azt éreztem, hogy tud (és még inkább tudni fog) valamit... De mindez kevés volna ahhoz, hogy egy musical szereplőjeként bizonyítson. Ott sok egyéb témában "amúgy is" helyt kell állni. (Színészi játék, tánc és mozgáskultúra, fizikai teljesítmény, stb.) Bár az évek folyamán többféle (szinte csak pozitív) kritikát hallottam Róla, de személyesen is meg kellett győződjek arról, hogy bizony kivételes tehetséggel van dolgunk! :-) (Esélyesen nem csak hazai viszonylatban.) Egy ilyen szerep nagy fokú beleélési készséget is kíván. Emellett lazaságot, némi (jó értelemben vett) "gátlástalanságot" és profizmust. A fizikai teljesítményről nem beszélve, hiszen "a lelkét is kiénekli", kitáncolja a két felvonásban. Timi tegnap mind-mind magas fokon hozta ezeket! (... amit az előadás végén hosszú percekig állva tapsoló közönség is bizonyított. Nem is tudom, láttam e valaha ilyen "zajos sikert", ennyi visszatapsolást...)

Már az előadás elejétől "nem lehetett nem Rá figyelni", ha a színpadon volt és ezt az utolsó percig tartotta is. Egy idő után elkezdtem direkt figyelni a részleteket, gondoltam most már legyünk alaposak... :-) Az apró mozdulatok, a gesztusok, 1-1 mosoly a szövegeknél a hangerő épp jókor emelése, halkítása... Tényleg minden ott volt, ahogyan és ahol lennie kellett! (Írtam is Neki, hogy ezt nem lehet tanítani, vagy "így jön", vagy nem... De tévedés ne essék: Ebben -ezen igazságtól függetlenül- hatalmas munka van ám!) Ha kellett "felszántotta a színpadot", ha kellett csöndes volt és bújós, vidám, vagy szomorú és egyik sem volt mesterkélt! (Ez utóbbira az évtizedes tapasztalattal bíró színészek sem mindig képesek!) ... és itt hadd ejtsek szót amúgy "mellékesen" róla, hogy... Timi bizony pasi szemmel is "döglesztő volt". :-) A "szép", az nem mondana semmit, olyanból sok van... De Neki van valamiféle olyan különleges, természetesen aranyos és szexi kisugárzása is, ami viszont így együtt már csak nagyon keveseknek! Az ember nem azt érzi, hogy ott, a színpadon "egy nagy színésznő van" éppen! (Holott DE! :-) ) Hanem azt, hogy "egy közülünk". Semmi eltúlzott manír, semmi, ami sok lenne, semmi "annak a bizonyos lónak a túloldaláról"... Sehol a "mű pipi" és sehol a "művésznő"! Ellenben semmiből nem kevesebb, mint 100%! Mégsem érzi az ember, hogy mindezt patikamérlegen adagolva kapná. Ha azt mondanám, nem szabadna a színpad közelébe engedni azt, akiben ez "így" nem jön ösztönösen, akkor azzal elég sok színészt tennék munkanélkülivé. :-D (A tegnapi előadásban mindenki előtt le a kalappal, csodás csapat gyűlt össze Timivel együtt! Szóval aki még nem látta ezt a musical -t, az ne sokat gondolkodjon rajta! Abszolút hozta a valahai film hangulatát! :-) )

Egy szó, mint száz: Az ilyen estékért érdemes ma is színházba járni. :-) ... és persze az ilyen énekes és színésznőért. Akit (ezek után) nyilvánvalóan abban is meg szeretnék majd nézni, amit esetleg alapból nem biztos, hogy kiválasztanék. Csak maradjon "ilyen"! A színpadon is, emberként is. Szerezzen Számára sok örömet a munkája, a sikerei, a két fekete cicája, a magánélete és minden, amibe belefog. Legyen mindig egy ilyen jó fej, természetes és tök aranyos, klassz nő, azaz:
Pretty Woman! :-)

A következő blogbejegyzésig vigyázzatok magatokra! ... és egymásra. ;-)

2022\09\19

A "Nagy Bogi jelenség"

Nem véletlenül adtam ezt a címet ennek a blogbejegyzésnek. :-)
Évek óta figyelek egy magyar énekesnőt, aki valami módon kitűnik a többiek közül.
Nagy Bogit még tiniként ismerhette meg a magyar közönség, amikor az Ének Iskolája -című műsorban szerepelt. Már ott is egyértelmű volt, hogy különleges tehetséggel áldotta meg az ég. Tiszta, egészen egyedi módon fátyolos hangjával, természetes mivoltával kitűnt a mezőny tagjai közül. Később láthattuk a Sztárban Sztár meg egy kicsi -című szintén nagy sikerű produkcióban, (ahol az egyik adásban Ő nyert párjával, Nagy Adrival) aztán A Dal -című műsorban, ahol szintén bejutott az utolsó fordulóba, de volt zsűritag is a Csináljuk a fesztivált -című slágerkeresésben és még sorolhatnám... Közben már saját dalokat is ír, klipjei jelentek meg, kipróbálta magát színésznőként, (függőben is van egy "efféle" project, amiről egyelőre nem árulhatunk el többet ;-) ) a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egyik arca volt, határozottan kiáll jó és igaz ügyek mellett. Pl. felvállalja hajdani testképzavarát, segítséget nyújtva hasonló sorstársainak. Interjúkat ad, riportok készülnek Vele, rendszeresen szerepel tévéműsorokban is, fellépései vannak, stb.
Sokan indulnak el azon a pályán, amin Ő, de vagy "megfeneklik" a karrierük, "beleszürkülnek a mezőnybe", vagy akár el is tűnnek. Ő pedig üstökösként robbant be a magyar zenei életbe, köztudatba és azonnal megvetette a lábát. Mára állócsillag, aki egyre inkább ragyog. De mi lehet a titka?
Tippem szerint mindenképpen a személyiségében (is) keresendő. Iszonyatosan ritka manapság az olyan tisztalelkű, világosan, egyenesen nyilatkozó, ösztönösen őszinte ember, mint Ő. Ez pedig "átüt" mindenen, amit csinál. Számára nem kell erős smink, sosem látni több centis műkörmökkel, műszempillákkal, műhajjal, push-up melltartókkal "előállított" dekoltázsokkal, 5cm -es tűsarkúval... Nem öltözik "plázapipiként", a megjelenése mindig amolyan "természetesen aranyos", mégis nőies. Amilyen Ő valójában. Nem játszik rá, nem játszik szerepet a hétköznapokban, önmagát adja. Nincsenek sztárallűrök, nincsenek körülötte botrányok, sem pedig szaftos pletykák. Más ezekkel együtt sem képes maradandót alkotni, Neki pedig egyikre sincs szüksége hozzá és mégis... A Youtube -on a klipjei nézettsége millió feletti, a koncertjein fürtökben lógnak, az Instagram bejegyzéseit sok ezren követik. Pedig nincs itt semmiféle titok, egy önazonos, boldog emberrel és nővel állunk szemben. Aki rettentően sokat dolgozik, (néha úgy érzi az ember, több is van belőle :-) ) 100% -ig a ZENÉRE koncentrál, hiszen ennek él, azt szereti, (és ahhoz nagyon is ért) amit csinál. Ezen felül ügyesen ráerősít az apróságokkal is arra, hogy a kiszolgálja az egyre növekvő rajongótáborát. Mintha ismerné (és alkalmazná is) az ősi mondást: "Vannak dolgok, amiket ha odaadsz, akkor is a tieid maradnak." Egy őszinte szó, egy szívből jövő mondat, vagy egy mosoly... Kedves, közvetlen és természetes a médiában, az interneten... Kicsit beavatja az embereket a magánéletébe is, amitől nem egy megfoghatatlan sztár lett, hanem nagyon is emberi! Így sokaknak nem csak egy énekesnő, akinek szeretik a dalait, hanem szimpatikusnak tartják, közelállónak magukhoz. Az embernek néha olyan "jé, még ilyen is létezik?" -érzése van ebben a mai, műanyag, mesterkélt, megjátszott világban.
Vegyünk egy apró példát: A legutóbbi "Szél" -című dalához készült klipben egy egyszerű, mégis csodás, hófehér ruhában van. Ő "ilyen", megint egy eset arra, hogy a lelkivilága kivetül és kívül is azt látjuk, amilyen ember Ő a mindennapokban: Ritkaságszámba menően tiszta egyéniség. Egy ilyen ember manapság vagy nagyon sikertelen lesz, (hiszen a világ egyre inkább épp az ellenkezője ennek) vagy nagyon sikeres! Ő az utóbbi, mert ösztönösen jól használja mindazt, ami Benne lakik: Emberségességet, lelkivilágot, tehetséget, külsőt, női mivoltát, hétköznapi természetességét. Mindezt úgy, hogy bőven volna mire büszkének lennie! Hiszen a hangja tisztán cseng, tulajdonképpen szinte bármit elénekel, a színpadon otthon érzi magát, nyoma sincs szégyenlősségnek, de a manapság kóros magamutogatásnak sem. Ha egy műsorban elérzékenyül, vagy sír, azt is vállalja! Mert ott és akkor az érzelmeit is nyíltan kimutatja. (Ahogy mondani szokták: "Ritka, mint a fehér holló!") Ha készít egy rövid Instagram bejegyzést, ahhoz nem "öltözik ki" és épp ettől (is) lesz érdekes, szerethető, komolyan vehető. Az egyszeri rajongó úgy érzi, hogy "végre", nem egy tökéletességet megjátszani próbáló valaki, hanem... Ő amolyan "egy közülünk". De beszéltem olyanokkal is, akik számára egyenesen példakép! Holott még nagyon fiatal és mégis... Jogosan! Utánozni fölösleges volna, de követni a példáját nagyon is helyénvaló. Megmaradni embernek az embertelen világban, őszintének a hazugságok áradatában, egyenesnek, tisztának egy sötét és mocskos szegleteket is takaró műfajban. Természetesnek maradni akkor, amikor szinte mindenki megjátssza magát. Nagy Bogi olyasmi, mint egy elhagyatott, gazzal felvert kert közepén (mégis, akkor is) virágzó fehér rózsabokor. Megmutatván, hogy lehet ezt így is. Sőt... Igazából maradandót alkotni csak így lehet!
Mivel a blog általános vezércíme az, hogy "Azt szeretném", tehát:
Részemről azt szeretném, hogy Ő maradjon meg "ilyennek", amilyen ma is. Valósuljon meg minden álma és vágya a vőlegénye mellett mind a magánéletében, mind pedig az énekesnői pályán. További sok sikert Bogi! :-)

2019\12\02

Hogyan élünk majd "odaát", a túlvilágon?

Tapasztalhattátok, hogy elég sokféle „kibeszéletlen” témát érintettem itt, a blogon. Általában előre eltervezvén, hogy „arról” mindenképpen írni szeretnék. Ez a bejegyzés azért más, mint a többi, mert nem terveztem el előre. Egyszerűen annyian hoztátok szóba és annyiféle módon közelítettétek meg, hogy szinte már „muszáj” górcső alá vennem kicsit. :-) Ez akkor is így van, ha abban is kivételt képez, hogy nekem sincs (nem lehet) róla pontos összképem. Tehát le fogok rakosgatni pár „mozaikdarabkát” egymás mellé, (amit tudhatunk) de tisztában vagyok vele, hogy ezekből a darabkákból nem fog összeállni egy teljes kép! Egyszerűen azért nem, mert nincs (nem lehet) a földön olyan ember, aki pontosan tudná a kérdésekre adott válaszokat.

Nézzük, miről is van szó:

Többször is érintettem nektek a túlvilág kérdését. Leírtam mi az, ami tudható a halál pillanatáról, a folytatásról „odaát”. Jogosan szegeztétek nekem a kérdést, hogy „de mi is van ott a jövőben, később”? Milyen az a másik világ, milyen a „sötét oldala”, milyen a fény oldala és mi lesz aztán? Az utolsó nap után, amikor véglegesen a pokol vagy a Mennyország lehet a „lakhelyünk”. Egyáltalán „hol vannak ezek” hol a túlvilág?

Azért (is) izgalmas kérdések ezek, mert még a hit útján járó, avagy a spiritualitás témákra fogékony emberek is nagyon sokféleképpen vélekednek róla. Még alapból azonos nézőpontok esetében is. (Ha megkérdezünk pl. két katolikus papot, nagyon valószínű, hogy más-más feleletet fognak adni. Holott… :-) )

Tehát igen, ez is egy „ingoványos talaj”, annyira az, hogy tényleg csak „mozaikdarabkákat” tehetünk egymás mellé. Általuk viszont egy hiányos, de alapjaiban mégis körvonalazódó választ fogunk kapni.

Mi az, amit elsőként tehetünk? Lapozzuk fel a „legilletékesebbet”. Mint mond Jézus erről?

Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem lehet azt mondani: „Nézd itt van, vagy amott!” Isten országa köztetek van.”

Fejvakarás… :-) Akkor hogy is van ez…? Ezt az idézetet azok szokták példának felhozni, akik szerint „a túlvilág” nem egy „másik világ”, hanem egyszerűen csak egy „tudatállapot”, egy mindent mindennel összekötő szeretetkapcsolat. Effektív „nincs” Mennyország, nincs „másvilág”, hanem a szellemünk egyfajta „más állapotba” kerül odaát és eben létezik örökkön örökké. De vajon érthetjük e ezt „így”, szó szerint? Hiszen szintén Jézus mondja máshol:

Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek én bennem. Az én Atyámnak házában sok lakóhely van, ha pedig nem volna, megmondtam volna nektek. Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek. És ha majd elmegyek és helyet készítek nektek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.”

Itt Jézus konkrét helyről beszél, ráadásul egy olyan helyről, amit még „fel kell készíteni” valami módon a mi fogadásunkra. Atyja házáról, amit nehezen hihetünk csupán „egyfajta tudatállapotnak”.

Másutt ezt olvassuk a Bibliában (szintén Jézustól) :

Ezért azt mondom nektek: Sokan jönnek majd napkeletről, napnyugatról és asztalhoz telepednek Ábrahám, Izsák és Jákob mellé a Mennyek országában.”

Ismét másutt (az utolsó vacsora alkalmával) Jézus maga mondja:

Bizony, mondom nektek: többé már nem iszom a szőlőnek terméséből addig a napig, amíg az újat nem iszom Isten országában.”

Asztal és a szőlő terméséből ivás lehetősége… Nagyon úgy tűnik, hogy odaát enni és inni is fogunk valamiféle módon.

és merre is lehet ez az ország?

A feltámadás után nem nősülnek és férjhez sem mennek, hanem úgy élnek, mint az ég angyalai a Mennyben.” -mondja Jézus. Figyeljünk minden szóra! „ÉG angyalai”. Érdekes, hogy az ember ősidőktől fogva „valahol odafenn” sejti a túlvilágot, amit maga Jézus erősít meg ebben a mondatban. Ráadásul nem csak itt, hanem:

Engedj, még nem mentem fel Atyámhoz.” -mondja Jézus közvetlenül azután, hogy a kereszthalála után feltámadt. („… még nem mentem FEL...”)

Másutt pedig, kicsivel később:

Miután ezeket mondta, a szemük láttára felemelkedett, és felhő takarta el a szemük elől. Miközben nézték őt, amint az égbe ment, íme, két férfi állt meg mellettük fehér ruhában. Így szóltak: "Galileai férfiak, miért álltok és néztek az égre? Ez a Jézus, aki felvétetett mellőletek, úgy jön el ismét, ahogy az égbe felmenni láttátok.”

Tehát Jézus újra és újra „valahol odafenn” jelöli meg helyét annak a bizonyos másik világnak. De többet erről egyszerűen nem tudunk, nem tudhatunk. Viszont akár az átmeneti állapotot vesszük alapul, (ami Jézus második eljöveteléig, tehát az utolsó földi napig tart) akár a majdani, örök időkre szóló Mennyországot, nem tudhatjuk, milyen lesz ez és mi hogyan élünk majd benne. Nagyon kevés infóval azok szolgálhattak, akik valamiféleképpen „jártak már odaát”, de mégis visszatérhettek. Az ő elbeszéléseik nagyjából fedik a Biblia lapjain található információkat. (Végtelen, leírhatatlan felszabadult, béke, öröm, nyugalom, szeretet érzés… A földihez nem hasonlítható tér és időérzet, a fizikai test hiánya, „gondolatátvitellel” történő kommunikáció, stb. Tehát mintha szellemek volnánk. (Hiszen „odaát” azok is vagyunk. „Mint az ég angyalai a Mennyben”.) Ugyanakkor senki nem számolt be olyanról, hogy „lebegés a semmi közepén”, tehát nem lehet, hogy csupán egy „megváltozott tudatállapotból” állna a túlvilág. A Biblia, (Jelenések könyve) is így fogalmaz:

Akkor új eget és új földet láttam. A régi ég és föld eltűnt”.

Avagy másutt:

Íme, újjá alkotok mindent.”

Tehát „valami” lesz odaát! Már Jézus is ezt tanította a gazdag ember és a szegény Lázár esetében. Egy kettéválasztott helyen, jól látható, átélhető, érezhető valóságot festett elénk Isten fia, nem pedig csupán egy „módosult tudatállapotot”. De megint odajutunk, hogy nem tudhatjuk, milyen lesz a Mennyország és a pokol. Jézus (nyilván nem véletlenül) csak általánosságban beszélt róluk. A Jelenések könyvét alapul véve (sokan ezt teszik) viszont szintén tévútra jutunk, mert annak kb. háromnegyede nem szó szerint értendő, hanem „jelképesen”. („Kettő és egy nap” = rövid idő, „négyszer százezer”=sok, stb. Tehát valós információk, csak nem konkrétan.)

Amit biztosan tudhatunk:

Megőrizzük szellemünk (földi tudatunk) minden apró részletét, de mégis valamiféle módosult állapotba kerülünk, amiről nincsenek konkrét információink.

Szellemi testet kapunk a fizikai helyett. („Romlásban hal el, romlatlanul támad fel.”)

Nem „jön el” szembetűnő módon a túlvilág, tehát földi életünkben nem lehet a helyet beazonosítani. Egy másik dimenzióról beszélünk, amiről Jézus azt mondja: „Nem lehet azt mondani, hogy nézd, itt van, vagy amott...”

A jelenlegi lelkivilágunkban ott lehet a Mennyország valós előképe, (annak majdani fontos része) a béke, a szeretet, a jóakarat… („A Mennyek országa bennetek van.”)

Valahol „fenn” kell elképzelnünk, a Biblia (és maga Jézus) többször is utal erre.

Valamiféle „ország” a Mennyország, hiszen Jézus ezt fogja mondani az utolsó napon: „Jöjjetek Atyám áldottai és vegyétek birtokba a kezdetektől fogva nektek készített országot.”

Egy hely, ahol „nem nősülnek és férjhez sem mennek, hanem úgy élnek, mint az ég angyalai...” Tehát egyfajta mindent és mindenkit átható egyetemes szeretet és tiszta boldogság jellemzi.

Szellemi kommunikációval érintkezünk majd, nem hangokkal, legalábbis erre utal az, hogy a Tábor hegyen Jézus mellett az apostolok felismerik Mózest és Illést úgy, hogy (lévén jóval régebben éltek, mint ők) sosem láthatták őket és ott nem is beszélnek velük. (Csak Jézus, aki felviszi őket a hegyre.) Tehát esélyes, hogy odaát megismerünk bárkit akkor, ha egyszerűen ránézünk és tudni akarjuk, kicsoda.

Valószínűleg látni a Mennyből a poklot és a pokolból is a Mennyországot, legalábbis Jézus elég konkrétan utal erre. („De köztük áthidalhatatlan szakadék van...”)

Úgy tűnik, hogy az „asztal”, evés, ivás, része lesz az életünknek valamiféle formában a túlvilágon is.

Nem tudjuk, miféle módon, de hasonló lesz a földi élethez abban is, hogy a Jelenések könyvében ez áll: „Akkor új eget és új földet láttam. A régi ég és a régi föld eltűnt.”

A végleges pokolról (illetve az utolsó napig tartó előképéről) még ennyi információnk sincs, de... Szerintem nagyon örüljünk ennek! Jézus mindig csak egy mondatot ismételgetett ezzel kapcsolatban:

"Ott sírás lesz és fogcsikorgatás."

Tehát valamiféle örökös szenvedésben részesül a szellemünk.

Összefoglalván: A jelenlegi életünkhöz több módon hasonló, de több módon nagyon különböző lesz az életünk odaát. Pontos ismereteink nincsenek, nem lehetnek róla, Jézus valamiért így akarta. El kell fogadnunk. De ezek az apró információmorzsák, amiket átadott nekünk, szerintem épp eléggé biztatóak (és a pokolról elrettentőek) ahhoz, hogy nagyon akarjunk majd a Mennybe kerülni! :-)

A következő blogbejegyzésig vigyázzatok magatokra és egymásra! ;-)

2019\11\03

Hit, vallás és problémáik a XXI. században 4.

 Ezennel elérkeztünk ennek a témának az utolsó fejezetéhez. Nézzük, mi maradt le, illetve ki az elmúlt három rész alkalmával!

Először (és talán legfőképp) járjuk körbe, mi is a (szó hagyományos értelmében vett) ima és mikor imádkozunk helyesen.

Bár halványak a képek, de annak idején nekem ezt hittanórán úgy tanították:

Ima=Istennel (avagy Jézussal) történő beszélgetés. Részei (optimális esetben) a következők lehetnek:

Hálaadás, kérés / kérdések, köszönet. (Utóbbinál azokért a kegyelmekért is, amiket már megkaptunk és azokért is, amiket csak szeretnénk megkapni. Tehát már kérni is hálás szívvel illik. :-) Mások számára és magunknak egyaránt.)

Van egy idevágó régi mondás:

„A boldog pillanatokban dicsőítsd Istent!” A nehéz pillanatokban keresd Istent! A csendes pillanatokban imádd Istent! A fájdalmas pillanatokban bízz Istenben! … és akár bármelyik pillanatban légy hálás istennek!”

Tehát a kapcsolattartás a Mindenhatóval tulajdonképpen szinte folyamatos lehet. Ennek egyik módja az ima.

Lássuk, mit mondott Jézus az imáról:

„Amikor imádkoztok, ne tegyetek úgy, mint a képmutatók, akik az emberek szeme láttára szeretnek imádkozni a templomokban, meg az utcasarkon, hogy mutogassák magukat! Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat. Te, amikor imádkozol, menj be a szobába, zárd be az ajtót, s imádkozzál titokban mennyei Atyádhoz! S mennyei Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz.

Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt hiszik, hogy ha így tesznek, nyomban meghallgatásra találnak! Ne utánozzátok hát őket!”

Itt fontos útmutatásokat kaptunk, tehát: Az ima privát dolog. (Természetesen kivételt képeznek pl.

a Szentmiséken lévők.) A fentebbi részeket tartalmazza, de egyértelmű, tiszta, lényegre törő.

Értelmetlen / helytelen azt „agyon ragozni”, Isten nem szereti, ha többféle módon megközelítve elmondjuk, avagy ismételjük ugyanazt.

Fontos még, hogy az ima kétféle lehet: Saját szavainkkal elmondott, avagy „megtanult” ima. Utóbbiból Jézus egyetlen egyre tanította meg a tanítványokat és az apostolokat: Ez a „Mi Atyánk”! Ettől még (természetesen) lehet jó és szép más, emberek által kitalált ima is, de… Semmiképpen nem helyettesíti azt, hogy saját szavainkkal szólítsuk meg Istent, vagy Jézust. (Az előző részben már kitértem rá, így itt nem szeretnék újra, csak emlékeztetőül: Imádkozni egyedül Istenhez, vagy Jézushoz helyénvaló! Szűz Mária és a szentek felé maximum közbejárást kérhetünk Isten, vagy Jézus felé!)

Ezek után „vegyük picit kézbe” a Rózsafüzért. Évszázadok óta sok millió ember „használja”, imádkozza, de vajon mi is történik ekkor? Lehet e (a szó hagyományos értelmében vett) „imának” tekinteni azt, ha azonos szövegeket mormolunk egymás után sokszor? Pillantsunk feljebb! Ima= Istennel történő BESZÉLGETÉS. Lehet e beszélgetésnek nevezni egy olyan imát, ami nem más, mint (többféle) előre megtanult szöveg sokszori elismétlése? Hogy is volt feljebb…? „Ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok...” Tehát: Nem elég, hogy a Rózsafüzér (szavak szintjén) nélkülözi a saját gondolatainkat, azt újra és újra ismételgetjük is. Mennyiben „ima” az ilyen? Egyféle módon megközelítve mindenképpen: Istennel töltött idő, amikor elcsendesedhetünk, Rá figyelünk, így (és ezért) hasznos. De a szó hagyományos értelmében véve a Rózsafüzér nem „ima”, sőt… Igazából a hajdani, pogány népek „varázslóinak a „mantrázásához” hasonló, így én kissé veszélyesnek is tartom. Ahelyett, hogy megosztanánk érzéseinket, gondolatainkat, hálánkat, vágyainkat, problémáinkat, köszönetünket az Úrral, ismételgetjük ugyanazokat a szövegeket. Félreértés elkerülése végett: NEM a „Mi Atyánkkal” van a probléma, hiszen fentebb írtam: Jézus tanította nekünk, tehát (a Rózsafüzér részeként is) a legszentebb ima! Egyszer elmondva! Ismételgetve szinte biztosan nem, sőt… Valahol én inkább a lealacsonyításának érzem.

Egy pillantást vetve az „Üdvözlégy Máriára” (ami ugye szintén a Rózsafüzér része) hamar megállapíthatjuk: Ez is teljesen rendben lévő ima! (Az elején megállapít néhány tulajdonságot Máriáról, (kegyelemmel teljes, áldott…) majd pedig megkérjük, hogy „imádkozzon érettünk, bűnösökért”. Tehát abszolút oké! Egyszer! Nem pedig ismételgetve, mert az szintén egyfajta „mondókává alacsonyítása”. Amikor ezt itt-ott levezettem hasonló módon, akkor néhányan azzal védekeztek, hogy:

„De a Rózsafüzér imádkozása alatt az ismételgetett imákról és Istenről elmélkedünk!”

Ebben az esetben még nagyobb a gubanc! Ugyanis (ha így közelítjük meg, akkor) az illető aláírta azt, hogy az elmondott / ismételgetett szavak és mondatok VALÓS jelentése közben a homályba vész. Hiszen nem arra gondolunk, amit épp (magunkban, vagy hangosan) kimondunk, hanem „valahová mögéje”. Tehát az ismételgetett szavaink, mondataink üresek, tartalom, jelentés nélküliek, hiszen közben (ha arról is, de) másra gondolunk, nem konkrétan az adott szövegre. Ez pedig elég morbid… (Főleg az, hogy sokan ezt mégis imának nevezik. Holott legjobb esetben is „elmélkedésnek” hívnám. Azt meg lehet szövegek mormolása nélkül is ugye...)

Összefoglalván: A Rózsafüzér annyiból mindenképpen jó dolog és helyénvaló, hogy általa időt szánunk Istenre. De semmiképpen nem nevezhető a szó hagyományos értelmében vett „imának”, hiszen nem történik Isten és köztem „információ csere”, nem beszélgetek vele, nem osztok meg vele semmit, nincs kommunikáció.

Térjünk a következő napirendi pontra:

Szentségek. Mit is nevezünk azoknak?

A katolikus egyház tanítása szerint: „A szentségek Jézus tanítása és beszédei által alapított látható jelek, amelyek Isten kegyelmét nemcsak jelzik, hanem hatékony módon közvetítik is. Minden szentség általános hatása, hogy a felvevőt Istenhez kapcsolja. Az egyes szentségek speciális hatása az a mód, ahogyan ezt megvalósítja.”

Lássuk be, ez így kicsit megfoghatatlan, így nézzünk néhány valós példát:

– Keresztség szentsége,

– Bűnbánat szentsége,

– Házasság szentsége…

Így már talán érthetőbb… :-) Tehát: Jézus által alapítottak, célirányosak, ma is mindennapos „használatban vannak”. (Szerintem egyiket sem kell magyarázni, melyiket miért tartotta Jézus helyesnek.) A gubanc ezekkel ott kezdődik, hogy bizonyos korokban hol több, hol kevesebb szentséget tartottak jónak / helyesnek, végül a Katolikus egyház „abban maradt magával”, (Tridenti zsinat) hogy legyen 7:

– Keresztség szentsége,

– Bűnbánat szentsége,

– Házasság szentsége,

– Bérmálás szentsége,

– Betegek szentsége,

– Eucharisztia szentsége (szentáldozás),

– Egyházi rend szentsége (papi szentség).

Gyorsan átfutva (és a bibliát valamelyest ismerve) láthatjuk, hogy mindegyik rendben van, Jézusig visszavezethető. (Talán a bérmálás az egyetlen, ami „így” nem, de ezt az egyház is un. „megerősítő szentségként” kezeli, nem pedig önállóként / különállóként.)

A protestáns egyházak (és némely szekta) kettőt ismer el:

– Keresztség szentsége,

– Úrvacsora / Emlékünnep szentsége.

Összefoglalván: A Bibliára, avagy Jézusra visszavezethetőek, akkoriban alapítottak, ma is velünk lévőek. Istenhez kapcsolnak minket, egyfajta kegyelmet (is) szolgáltatnak számunkra. A Katolikus egyházban a püspökök, papok adhatják, de ez ingoványos talaj… A Biblia állásfoglalása ebben a kérdésben nem ennyire egyértelmű. (Anno, nekem hittanórán a pap azt tanította, hogy „végszükség esetében” bárki, megkeresztelt ember átadhatja némelyiket. Gondoljunk csak pl. a házasságra, amit (sok száz éves hagyományokra visszamenően a hajók kapitányai is törvényesen adhatnak. De ilyesmi a Bűnbánat szentsége is, aminél bizony (a paphiány miatt is) gyakran előfordulhat, hogy (az illető szándéka ellenére) percek / órák eltelte után sem ér oda hozzá pap. (Nagyobb távolsággal rendelkező, elmaradottabb, avagy nem első sorban Katolikus országok, stb.) Nekem gyerekként a plébános atya azt tanította, (és felnőttként mélyen egyetértek ezzel) hogy ilyen, végszükség esetében oldozza fel az illetőt a legközelebbi megkeresztelt ember.

Lépjünk tovább: Csodák és kegyhelyek esetei…

Mit is nevezünk csodáknak? Olyan esetek, amikor a földön használatos tudományokkal alá NEM támasztható módon, azokkal meg nem magyarázhatóan, de mégis BIZONYÍTOTTAN történik valami. Ezeknél egyértelműen kritérium az ALAPOS utánajárás. (Ilyen okokból húzódnak sok éven át a szentté avatások is.) Sosem szabad első látásra csodának titulálni valamit, mindig higgadtan, körültekintően kell eljárni. A démoni erők ugyanis remekül értenek a szemfényvesztéshez. Ha a Bibliával összeegyeztethető módon, másoknak semmiben nem ártva, az illető javára válva történik valami, akkor elképzelhető, hogy csoda történt. (Egészen apró, akár senki másnak nem számító csodáktól a hatalmasokig.) Sajnos ahogy a világban egyre csökken a hívők száma (és sajnos hite) egyre kevesebb csoda történik. Vagyis kijelenthetjük, hogy a csoda alapja minden esetben az egyén / közösség hitén IS alapszik! (Pl.: „Menj, hited meggyógyított Téged.”)

Vannak manapság is csodák? Természetesen. Mindig is voltak és lesznek! A számuk viszont (az előbb említettek folytán) drasztikusan csökken. :-(

Kegyhelyek: Ez már viszont sokkal ingoványosabb kérdés. Emlékeztek az előző részre, ahol Szűz Máriát és Mózest említettem? Miért is ragadtatott el Mózes teste (is) a földről? Nehogy bálványimádássá fajuljon a sírja. Tehát óvatosan a kegyhelyekkel, mert ha elkezdünk „azokban” hinni, „azoknak” (ott lévő szobrok, tárgyak, stb.) imádkozni, akkor rögvest a démoni erők csapdájába estünk! Észben tartandó, hogy ezek a helyek (ha csodatettek helyei is) Istentől azok, amik, nem pedig ember által készített tárgyaktól! A hely maga lehet megszentelt, de közvetlenül, vagy áttételesen) Isten az, aki által azzá vált! Így ha meglátogatunk egy ilyen helyet, avagy elzarándokolunk egyhez, ne az ott lévő szobortól, kegytárgytól várjunk megigazulást, megtisztulást, esetleg gyógyulást, stb. Hanem Istentől!

Ezen blogbejegyzés zárásaként, de nem utolsósorban: Hallani jó néhány emberről, aki az „egyház bűnei miatt” veszíti el a hitét, hagyja el vallását. Nyilván az éremnek mindig két oldala van. A kereszténység megszámlálhatatlanul sok bűnt / hibát követett el Jézus mennybemenetelétől napjainkig. Esélyes, hogy fog is még néhányat… Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy az alapjai kezdettől azonosak és mindig azok is lesznek! A papok, szerzetesek, apácák, püspökök, sőt pápák is EMBEREK. Akik hibáznak. Akkor is, ha a többségét egyértelműen a jóindulat, a segítőkészség és a keresztény szellem vezeti. De ha anno, pl. a középkorban elkezdtek volna hitetlenné válni azok, akik látták a boszorkányüldözéseket, keresztes hadjáratokat, itt-ott hatalommal való visszaéléseket, (stb.) akkor mára egy szem keresztény nem volna a földön. Nem lehet, nem szabad „így” hozzáállni a kérdéshez! Már csak azért sem, mert nincs hibátlan vallás a keresztény (pl. Katolikus) hiten kívül sem! Mind tarkított emberek által kitalált tézisekkel, ellentmondásokkal, sőt, nyilvánvaló butaságokkal is. Utóbbiakkal néha egyszerűen csak azért, mert „sok száz éve úgy szoktuk”… :-) De sem az egyházi emberek hibái / bűnei, sem pedig a vallásunk, hitünk (nagyon is korrigálásra szoruló!) hiányosságai nem vezethetnek oda, hogy valaki ezek miatt hitetlenné, vallástalanná, avagy Krisztust megtagadóvá váljék! Ez olyan lenne, mint ha egy orvosi műhiba miatt alakulna problémássá / hosszabbá valaki kezelése, majd utána az illető (ezért) soha többé nem akarna orvoshoz menni. :-) Érthető lenne? Emberi fejjel naná! :-) De jobban belegondolva… Mégis inkább butaság volna. ;-)

A blog címe "Azt szeretném..." Jelen esetben én azt szeretném, hogy minél inkább helyesen értve és minél kevesebb megválaszolatlan kérdéssel éljük meg a hitünket, vallásunkat.

A következő témaindításig vigyázzatok magatokra és egymásra!

 

2019\05\21

Hit, vallás és problémáik a XXI. században 3.

Folytassuk tehát ott, ahol legutóbb abbahagytuk. Egy olyan témánál, amit anno, itt a blogomban egyszer már alaposabban érintettem: A túlvilág kérdése.

Régebben általánosan próbáltam megközelíteni, most nézzük kifejezetten a vallás szemszögéből!

Sajnos teljes a káosz ebben a kérdésben és ez talán az egyik legnagyobb hibája a Katolikus egyháznak. Évtizedek, évszázadok telnek el és egyszerűen NINCS tisztázva az egyik legfontosabb kérdés: Mi is történik közvetlenül a halálunk után és miért?

Ha megkérdezünk egy papot, valószínű, kicsit „hümmögni fog” és csak vonakodva, bizonytalanul válaszol majd. Nem az ő hibája! Nekik épp úgy nincs levezetve tisztán és érthetően, így pedig hogyan is tehetnék ők ezt meg mifelénk? Akikkel én beszéltem eddig, azok (részben, vagy egészben) mind más és más feleletet adtak a halál utáni témáról, holott… Mégiscsak mindannyian ugyanannak a vallásnak a papjai! Ebből is látszik, hogy valami őskáosz uralkodik a témában.

De próbáljunk tisztán látni! Hívjuk segítségül ismét a Bibliát, hiszen aligha találunk annál kompetensebbet. :-) Jézus elég világosan beszél róla több helyen is. Pl.:

„Ne legyen nyugtalan a szívetek! Higgyetek az Istenben és bennem is higgyetek! Atyám házában sok hely van, ha nem így volna, megmondtam volna nektek. Azért megyek el, hogy helyet készítsek nektek. Ha aztán elmegyek, és helyet készítek nektek, újra eljövök, és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok.” (Jn14, 1-4.)

Bár rövid idézet, de igen vaskos tartalommal:

Jézus elmondja, hogy elmegy és helyet készít nekünk. Aztán visszajön és elvisz minket oda, ahová akkoriban, hajdanán elment. (Most ugorjuk át, hogy ki is kerülhet oda és milyen alapon. Nem sokára arra is rátérünk…) Ezzel rögvest megvilágítja az egyik sarkalatos pontot, ami körül káosz van: Visszajött azóta? Nem! Lehet így bárki jelenleg a (majdan, végleges) Mennyországban? Nem, hiszen oda akkor juthatunk el, ha Jézus újra eljött. Ezt Ő Maga mondta a fentebbi idézetben. Így a „már biztos a Mennyországban van” -féle kijelentések az elhunytakra minden esetben tévesek kell legyenek! Ezt egy másik ponton szintén elég konkrétan tudomásunkra hozza, amikor a második eljöveteléről beszél:

„Amikor eljön dicsőségében az Emberfia és vele minden angyal, helyet foglal fönséges trónján. Elébe gyűlnek mind a nemzetek, ő pedig különválasztja őket egymástól, ahogy a pásztor különválasztja a juhokat a kosoktól. A juhokat jobbjára állítja, a kosokat pedig baljára. Aztán így szól a király a jobbján állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot!” (Mt. 25, 31-35.)

A helyzet elég egyértelmű: AKKOR vehetik birtokba és addig nem!

A téves elméletet támogatók (többek között) arra is szeretnek hivatkozni, hogy Jézus a kereszten a „jobb latornak” azt mondta:

„Bizony mondom neked, még ma velem leszel a paradicsomban!”

Itt (ismét) egy egészen mini (de annál jelentősebb!) félrefordítás esete forog fenn! Mégpedig a vessző, ami rossz helyre került. A helyes mondat így hangzik:

„Bizony mondom neked még ma, velem leszel a paradicsomban!”

Miért? Egyszerű… Ha az elsőt használnánk, (ahogy sajnos a jelenkor Bibliái legtöbbször) akkor meghazudtolnánk Jézus szavait! Lévén ha Ő a kereszten (!) azt mondta, hogy „még ma Vele lesz” a Mennyországban a jobboldalt, mellette lévő férfi, akkor nem stimmelne az, amit feltámadásakor (három nappal később!) mondott Mária Magdolnának, amikor az (először a kertésznek gondolva) végül felismeri Jézust:

„Engedj, még nem mentem fel Atyámhoz!”

Már pedig ha három nappal halála után még NEM ment fel, akkor nem lehetett Vele a halála napján (!) a jobb lator a Mennyben!

De haladjunk tovább:

Hol is van akkor jelenleg azok lelke és szelleme, akik elhagyták földi, fizikai testüket?

Itt lép be a képbe az, hogy nem igazán jó dolog a Biblia minden egyes szavát „újkorira fordítani”. Mert vannak olyan kifejezések, amiket ha így „leegyszerűsítünk és egységesítünk”, (esetleg a jobb érthetőség reményében és szándékával) akkor félrevezetjük vele azt, aki olvassa. Jelen esetben épp egy nagyon fontos ponton. Mutatom:

A mai fordításban ez áll (a gazdag ember és a szegény Lázár esete) Lukács 16, 23-24. -nél:

„Amikor a pokolban kínjai közt feltekintett, meglátta messziről Ábrahámot és kebelén Lázárt. Felkiáltott: Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse nyelvemet. Iszonyúan gyötrődöm ezekben a lángokban.”

Az eredeti szöveg viszont így hangzik:

„Amikor a Hádészben kínjai között feltekintett...”

Hádész a héber Seol Görög megfelelője. Az a hely, ahol fizikai testükből távozott emberek szelleme és lelke jelenleg is tartózkodik. (Már két külön helyen, ahogy ez a gazdag ember és a szegény Lázár esetéből egyértelmű.) Ezt fordították „pokolnak”, hogy jobban értsük, csak közben épp a lényeg ferdült el a mondatban. (A „pokol” a szó szoros értelmében épp úgy „nincs nyitva” jelenleg, mint a Mennyország. Mindkettő ajtaja a végső ítéletkor tárul fel.)

A Katolikus Egyház leggyakrabban azt a magyarázatot adja a Hádész kérdésével kapcsolatban, hogy Jézus kereszthaláláig létezett, de amikor Ő meghalt és „leszállt a Hádészben várakozókhoz”, akkor (az egyik oldalán lévőket) magával vitte a Mennybe, ahol majd az utolsó ítéletkor kapnak végleges testet.

Ennek az elméletnek csak az utolsó vesszője utáni szakasza stimmel. A többi eléggé erőltetett és sehol nincs a Bibliában alátámasztva semmivel. Annyit tudni, hogy halálakor megvitte a megváltás örömhírét a Hádészben lévőknek. („Alászállt a poklokra”, avagy „a pokol tornácára”… Egyik kifejezés sem stimmel, de a lényeg benne van.) Jézus már halála és feltámadása után mondta az apostoloknak, hogy: „Elmegyek és helyet készítek nektek, („Atyám házában, ahol sok hely van”) aztán eljövök és magammal viszlek titeket”. Tehát ha stimmelne amit a vallásunk tanít, akkor cáfolná Jézus szavait. (Hiszen nem kellene újra eljöjjön ahhoz, hogy a Mennyben (!) Vele lehessenek.)

Vegyük hát sorra, mi az, amit biztosan tudhatunk úgy, hogy sehol nem megyünk szembe a Bibliával:

1) A halál után „filmszakadás nélkül” tovább él a szellemünk. (Vallásunk néha keveri a „lélek” és „szellem” kifejezéseket, holott abszolút nem ugyanaz a kettő! A szellemünk „mi magunk” vagyunk, a ránk jellemző összes (belső) tulajdonságunkkal, földi életünk összes cselekedetével, melyek mind elkísérnek minket „odaátra”. A lelket Istentől kapjuk, általa van élet bennünk.)

2) Halálunk után már egy kettéosztott helyre kerülünk a túlvilágon, de ez még NEM a Mennyország és NEM a pokol! Hiszen Jézus maga mondta, hogy az utolsó ítéletkor, a második eljövetele alkalmával lehet a egyikbe, vagy másikba jutni.

3) Valamiféle átmeneti alakban létezünk addig, amiről pontos információnk nem áll rendelkezésre. De azt tudjuk, hogy a végleges testünk „romlatlan”, nem fizikai test lesz!

Jézus mondja:

„A feltámadás után nem nősülnek és férjhez sem mennek, hanem úgy élnek, mint az ég angyalai a Mennyben.” (Mt. 22, 30.)

Vagyis hozzájuk hasonló testet fogunk kapni az utolsó ítélet után. Tehát ennyiből stimmel a Katolikus tanítás: Valóban az utolsó ítéletkor támad fel a testünk olyan formában, ami már véglegesnek tekintendő. Az addigi, „átmeneti formánkban” viszont nem a Mennyben és nem is a pokolban létezünk, hanem a Hádészben, két részre osztva. Az összes eddig élt emberrel, hiszen Jézus is azt mondta a szegény Lázárra, hogy „Ábrahám kebelére” került, vagyis „hozzá” (is).

Ezt a helyet lehet Seolnak, Hádésznek, túlvilágnak, másik dimenziónak és még akárhogy nevezni, de… A lényeg ugyanaz marad: Egy hely, ahol az utolsó ítéletre várakozva gyűlnek össze az emberek, akik már elhagyták földi, fizikai testüket. Ha nagyon röviden akarnám összefoglalni:

Folyamatosság lesz, különbségekkel. Hasonlítani fogunk a Mennyben földi saját magunkra? Minden bizonnyal, hiszen Jézus feltámadás utáni teste is „ugyanolyan” volt, még a szögek és a dárda helyét is kitapinthatta Tamás apostol. Ugyanakkor annak a (tapintható) testnek nem okozott gondot a zárt ajtókon, falakon történő átjutás. Hasonlatosság, különbségekkel.

Végül nézzük meg, ki is juthat majdan a Mennybe és ki kerül a pokolba?

Itt megint kicsit „sántít” a vallásunk, hiszen azt tanítja:

Kizárólag a Római Katolikus hit által lehet a Mennybe kerülni! (Megkeresztelkedés, gyónás, áldozás, „kegyelmi állapot”, stb.) Egészen biztos, hogy ez az elmélet több sebből vérzik!

El tudjuk képzelni, hogy egy „kicsit jó” életet élő Katolikus könnyebben juthat a Mennybe, mint egy (saját vallásában) nagyon jó életet élő (pl.) Buddhista? Vajon Isten pokolra küld mindenkit (MINDENKIT!) aki nem Katolikusként halt meg? Már a kérdés is olyan szinten morbid, hogy a válasz sem lehet kérdéses… Ahogy a Rómaiaknak írt levélben olvassuk:

„Amikor a pogány törvény híján a természet szavára jár el a törvény szerint, törvény híján saját magának a törvénye. Ezzel igazolja, hogy a törvény szabta cselekedet a szívébe van írva. Erről lelkiismerete tanúskodik és önítélete, amely hol vádolja, hol menti majd azon a napon, amelyen evangéliumom szerint Isten Jézus Krisztus által ítélkezik az emberek rejtett dolgai fölött.” (Róm. 2, 14-16.)

Tehát a Biblia is azt tanítja, hogy nem vallásunké a kizárólagos út a Mennyországba. Isten mindenekfelett igazságos! Így az adott életet fogja bírálni, nem pedig azt, hogy melyik valláshoz tartozott (tartozott e valamelyikhez) az illető. Nyilvánvalóan nagyban leegyszerűsíti az utat az, ha az ember megismeri a Bibliát és Jézus tanítását. Hiszen „Ő az út, az igazság és az élet”. De ahogy a gazdagok üdvözülésénél is említette:

„Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak üdvözülnie!”

Lesarkítva: Kizárta a gazdagokat. Mire a tanítványok csodálkozva kérdezték:

„De hát akkor ki üdvözülhet?” (Hiszen ha emberi gondolkodással, „kizárásos alapon” vennénk, akkor csak szegények juthatnának be.) De Jézus pontosít, hogy értsük:

„Embernél ez lehetetlen… De Istennél lehetséges!”

Hasonló a helyzet az üdvözüléssel, a Mennyországba jutással kapcsolatban is:

Isten útját járva, Jézus tanítását követve lehet „egyenesen oda jutni”. De Isten kerülőúton oda tudja vezetni azokat is, akik nem katolikusok, vagy akár nem is keresztények. Kik vagyunk mi, hogy megkérdőjelezzük az Ő hatalmát, kegyelmét és igazságosságát? Miért akarjuk emberként jobban tudni, kit enged majd belépni „Az Ő házába, ahol sok hely van”?

Bízzuk csak rá… Lesz ott (a keresztények mellett) zsidótól, buddhistán át mohamedánig sok igaz életet élő ember!

Akad még a témán belül néhány „napirendi pont”, amit az első részben ígértem, hogy érinteni fogok. Ezekkel folytatjuk legközelebb! Addig vigyázzatok magatokra és egymásra! :-)

2019\05\09

Hit, vallás és problémáik a XXI. században 2.

Akkor vágjunk is bele az előző blogbejegyzés szerint… :-) Próbáljuk sorra venni a problémásnak vélt pontokat!

– Szent hagyomány. (Láttam már egybe írva is, igazából nem tudom, melyik a helyesebb.)

Ahogy a kifejezés is egyértelmű, itt nem hajdan írott szabályokról, szokásokról, kötelezettségekről (stb.) van szó. Hanem valamiféle szájhagyomány útján keletkezett, feltételezéseken nyugvó, bizonyos régebbi időkből fennmaradt hittételekről. Ezeket isteni eredetűnek, Szentélektől sugalltnak véljük. Az egyházi tanító hivatal pedig minden időben a Bibliával egyenértékű részeként kezelte a vallásunknak, ami jó esetben is kérdéseket vet fel. (Míg előbbiről írásos bizonyítékok maradtak fenn, utóbbit egyházi méltóságok „rakták mellé” a történelem folyamán.)

Az indok általában egyszerű és rövidre is zárja (zárná) a kérdést a már fentebb említettekkel:

„Ezeket minden korban a Szentlélek indíttatására”, az adott korban keletkező kérdések megválaszolására, állásfoglalásokra (stb.) hozták meg, effektív isteni sugallatra, tehát minden rendben.”

De ha jobban belegondolunk, akkor ennek az összes eddig létezett egyházi törvényre ugyanígy érvényesnek kellene lennie és hát… :-P Elég sokat (fogalmazzunk úgy) meghaladott az idő, sőt… Némelyről kiderült, hogy talán bizony mégsem kellett volna… (Keresztes háborúk, boszorkányüldözések, máglyán elégetések, kitagadások, stb.) Arról nem beszélve, hogy a Biblia is tartalmaz „ilyen alapú” döntéshozatalról szóló történetet, mutatván, hogy ez erősen ingoványos talaj:

„Míkájehú pedig ezt mondta: Halld meg az Úr igéjét! Láttam az Urat trónján ülve, és az egész mennyei sereg ott állt a jobbján és balján.

És ezt mondta az Úr: Ki fogja rászedni Ahábot, hogy felvonuljon és elessék Rámót-Gileádnál? Erre az egyik ezt mondta, a másik azt mondta...

De előlépett egy lélek, megállt az Úr előtt és így szólt: Majd én rászedem őt! Az Úr ezt kérdezte tőle: Hogyan?

Az így felelt: Elmegyek és hazug lélek leszek minden prófétája szájában. Az Úr pedig így szólt: Így csakugyan rá tudod szedni. Menj és tégy így!

Íme így adott az Úr hazug lelket valamennyi prófétád szájába. Az Úr kimondta vesztedet.”

(1Kir. 22,23)

Tehát nem új keletű, hogy amikor „a lélek szól az emberből” az abszolút nem biztos, hogy tiszta forrásból érkezik. Ilyen alapon a Szent hagyomány forrása is erősen megkérdőjelezhető. Ez akkor is így van, ha látszólag teljesen ártalmatlan (sőt) dolgokról van szó. (A „pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve.” -ahogy a mondás is tartja.) Természetesen nem arról van szó, hogy a Szent hagyománnyal úgy általában probléma volna! Nagyobb részük valóban illeszkedik a Biblia tanításaihoz, de némelyek nem, sőt… Tulajdonképpen szembe mennek vele. (Pl.: Feltámadásról, annak mikéntjéről, túlvilágról szóló rész, tisztítótűz elmélete, emberekhez imádkozás, Szűz Máriáról szóló részek, Jézus szívének imádata, teljes búcsú, stb. stb. stb...) Ilyen esetekben furcsa belegondolni, hogy az alap tanokhoz olyan (azzal azonos szintűvé tett) hagyományok lettek részei a vallásunknak, amit sem Jézus, sem később az apostolok „úgy” soha nem tanítottak / kértek! (Sőt, enyhén, de néha erősebben is MÁS volt az alap tétel!) Mint ha valaki írt volna egy 400 oldalas regényt, de azt az embereknek már 600 oldalasként tálalnák. Erősen aggályos… Jézus kifejezetten figyelmezteti az apostolait, hogy SEMMIBEN ne térjenek el az Ő tanításától:

„Aki tehát csak egyet is eltöröl e legkisebb parancsok közül, és úgy tanítja az embereket, azt igen kicsinek fogják hívni a mennyek országában. Aki viszont megtartja és tanítja őket, az nagy lesz a mennyek országában.”

Nem kétlem a mindenkori jóindulatot a szent hagyományokat anno foganatosítók esetében. De az ember nem játszhat Istent és nem alkothat vallást magának! Főleg úgy nem, hogy némely alapvető hittételt átír, megváltoztat. Szerintem az ilyen esetekben a Biblia a mérvadó és ha attól a szent hagyomány eltér, (pláne ha annak ellent mond!) akkor (amíg az egyház is felismeri) azt figyelmen kívül lehet hagyni. Természetesen alapos utánajárás (amiben papok véleményének kikérése is benne foglaltatik, ahogy azt én is többször tettem) után! Milyen alapon…? Ahogy az Apostolok cselekedeteiben olvassuk: „Inkább kell engedelmeskedni Istennek, sem mint az embereknek.”

Összefoglalván: A szent hagyomány önmagában véve nyilvánvalóan NEM rossz, sőt, ősidők óta része a hitünknek! Hiszen minden korban fel-felmerültek megoldandó hitbéli problémák, amiket anno nem írhattak le az apostolok és amikről (akkoriban, még) Jézus sem beszélhetett! Ezeket tisztázni kellett és később megtartani. Tehát a Szent hagyományra szükség van! A gond ott keletkezik, amikor a Szent hagyomány által elkezdtek olyan elméletek, rítusok, szertartások, szokások, sőt, dogmák létrejönni, amik már köszönőviszonyban sincsenek a Bibliával, sőt, néha szembe mennek vele! (Dogma fogalma: Olyan hittétel, amelyet az egyházi tanítóhivatal mint Istentől kinyilatkoztatott igazságot közöl és hirdet.) Ha ezt az ember felismeri, érti, de (éppen ezért) aggályai támadnak, véleményem szerint minden esetben a Biblia a mérvadó. Az a fix pont, amire támaszkodni kell és lehet is.

Vegyünk a fentebb említettek közül egy konkrét példát!

Szűz Mária jelenléte, tisztelete a hitünkben egészen az alapokig nyúlik vissza. Helyes…? Magától értetődően és kétséget kizáróan az! Hiszen Isten által kiválasztott személy, Jézus földi édesanyja, akit a hozzá érkező angyal is áldottnak nevez. Tehát idáig semmi probléma!

Ugyanakkor… Jézus kétféle módon tanította imádkozni az apostolokat: Az Atyához és Ő hozzá.

(„… És amit csak kértek az én nevemben, meg fogom tenni, hogy a Fiú megdicsőítse az Atyát. Ha valamit tőlem kértek az én nevemben, azt is meg fogom tenni.”)

Vagyis Istenhez és Jézushoz helyes imádkozni. Itt lép be a képbe az, hogy mit is nevezünk imának. Mert egészen más kérni valakit, pl. hogy segítsen és más a KÖZBENJÁRÁSÁT KÉRNI valakinek ahhoz, aki segíthet. Igen nagy a különbség! Szűz Mária esete csak az utóbbi lehet, ahogyan a szenteké is. Hozzájuk imádkozni egyértelműen hiba, míg a közbenjárásukat kérni Jézusnál, vagy Istennél egyértelműen rendben van! Sajnos a katolikus vallásban szokássá vált, hogy Szűz Máriához imádkozunk. De nézzünk egy másik kérdést, ami szintén vele kapcsolatos:

Szent hagyományaink egyike, hogy valljuk, Szűz Mária halálakor „elragadtatott a Mennybe”.

Most tegyük félre, hogy oda mehetett e volna egyáltalán Jézus második eljövetele előtt, mert ez egy másik téma. De mi az alapja ennek? Van valahol ilyesmire írásos bizonyíték? Látta, hallotta valaki ezt annak idején? Nem, ez egy sok száz éves „vegyük úgy, hogy...” -féle hittétel. Ha nem igaz, miért tanítjuk, sőt, ünnepeljük meg? Ha pedig esetleg mégis igaz, akkor még nagyobb a gubanc! Ugyanis ebben az esetben az egyház szembe megy Isten hajdani akaratával. Ismerős ez a halálkor elragadtatás, igaz-e? Mózes esetében történt, amire (Szűz Máriával ellentétben) írásos bizonyítékaink is vannak. Miért is tette Isten ezt Mózessel…? Azért, hogy halála után semmiféle „kultusza” ne alakulhasson ki, ne kezdjék Istenként tisztelni, ne legyen bálványimádás a neki emelt szobrokból, sírhelyéből, stb. Mózes halála utáni elragadtatása Istenhez épp azt a célt szolgálta, hogy ne történhessen vele az, ami megtörtént (és történik folyamatosan) Szűz Mária esetében. Elgondolkodtató…

Ha pedig érintettük már a szenteket, akkor zárásként ezt is járjuk körbe még néhány mondat erejéig:

Nyilván nem kétséges, hogy akárkiből nem lehet szent. Az is vitán felül áll, hogy akiket itt a földön mi szentekké avatunk, azok valami egészen különleges dolgot vittek végbe, példaadó életükkel, esetleg mártír halálukkal, stb. Tehát egyik oldalról adott egy Istennek kedves élet, amit az egyház „kiemel” a többi közül és példaként állít elénk. Az ő emléküket, tetteiket abszolút helyes fejben tartani, nemzedékről nemzedékre tanítani. Ez eddig szerintem vitán felül áll!

Maga a szentté avatás már kicsit problémásabb, hiszen emberek (!) döntik el egy emberről, hogy ő „boldog”, vagy „szent”! Ingoványos dolog, még akkor is, ha nem véletlen az, hogy néha évekig, sőt, évtizedekig is eltart egy szentté avatás! Épp azért, hogy minden kétséget kizáróan utánajárjanak a legapróbb részleteknek is! Ami némileg megnyugtató:

Az egyik kritérium a sok közül, hogy bizonyítottan több csodajelnek kell fűződnie a nevéhez annak, akiről épp szó van. (Pl.: Közbenjárását kérve, egy orvosilag megmagyarázhatatlan gyógyulásnak.) Ezt vehetjük olyan jelnek, amire támaszkodni lehet, de… Ismét fontosnak tartom megjegyezni: Szerintem alap, hogy szentekhez NEM imádkozunk, nekik maximum a közbenjárásukat kérhetjük Jézusnál, avagy Istennél.

Az, hogy „hol is vannak ők”, (és minden eddig meghalt ember) na meg ki milyen alapon, már a következő blogbejegyzés témája lesz. Addig vigyázzatok magatokra és egymásra! :-)

2019\04\29

Hit, vallás és problémáik a XXI. században 1.

Az utóbbi időben előbb a „hirtelen felindulásból elkövetett” első könyvem megszületése, majd annak (számomra is meglepően pozitív) fogadtatása után a második írása vette el az időt egy újabb blogbejegyzéstől, de… Észben tartottam, hogy nagyon is szeretném ezen a platformon is tovább folytatni a betűkupacok halmozását! A kihagyott két év alatt gyűltek is a témák szép számmal, igazából nem is nagyon tudtam, hogy így elsőre melyikhez kapjak… :-) Aztán úgy döntöttem, legyen az, amelyik számomra a legfontosabb. Akkor is, ha tudom, hogy sokaknak ezért, vagy azért nem fog megfelelni / tetszeni a mondanivalója. (De hát az efféle gubanc az egész blogomra jellemző a tartalma miatt. :-) )

Aki kicsit jobban ismer, tudja, hogy a hitem, vallásom a mindennapi életem sarokkövei. Sosem voltam „bigott”, vaskalapos hívő, aki mindennap templomba jár és mégis… Magától értetődően természetesnek élem meg, hogy állandó kapcsolatot tartok fenn a Mindenható felé. Nem is érezném jól magam másképp. Ezzel eddig talán semmi gond, sok millióan teszik hasonlóan ugyanezt. A gubanc ott kezdődik, hogy én (mint általában szinte mindenben) ebben is „kilógok a sorból”, vagyis… Nem vagyok képes csak és kizárólag az előírások, szabályok mentén, gondolkodás, utánaolvasás, tájékozódás nélkül tenni ezt. Már gyerekként, a suliban sem voltam jó „birkaságból”, ha nem érdekelt valami, akkor nem csináltam, ha viszont érdekelt, akkor túl is teljesítettem a tervet / elvárásokat. A hitemmel (amúgy Római katolikus) is ugyanez a helyzet.

Ahogyan múltak az évek, úgy érzem, egyre erősebbé és mélyebbé vált, ugyanakkor… Fel-felbukkantak olyan részletek, amikkel (éppen ezért) nem egészen tudtam (és tudok) azonosulni a vallásomon belül. Viszont ha ilyesmi történik egy emberrel, annak két következménye szokott lenni:

1) Hitehagyás, avagy „vallás váltás”.

2) Néhány ember kisebb-nagyobb morgolódása olyasmi mondatok kíséretében, hogy pl.: „Ha nem fogadod el 100% -ban az egészet, akkor te nem is vagy igazi katolikus!”

Lássuk be, a második generálhatja a felette lévő pontban foglaltak valamelyikének mihamarabbi meglépését. De nem nálam! :-) Már a legelső, általam észlelt problémák felfedezésekor elhatároztam, hogy minden ilyesmitől csak erősebb és erősebb hitem lesz, amit juszt is a Római Katolikus valláson belül fogok megélni! Egyszerű okokból… Először is:

– Ha az egyház hibái / bűnei miatt kerülném a katolikus hitet, a templomokat, az olyan lenne, mint ha valaki túlsúlyosan, a soványak miatt kerülné az edzéseket. :-D

Másodszor:

– Mindig is hűséges típus voltam. Szerelemhez, barátokhoz, eszmékhez, értékrendekhez, sőt… Focicsapattól Forma-1 -es csapaton át néha még a tárgyakhoz is. :-) Akkor pont a vallásomat hagyjam el…?!

Harmadszor:

– Tulajdonképpen miért is? Kb. 85% -ban abszolút egyetértek mindennemű értékrendjével, szabályával, szokásával, „életérzésével”. Nagyra becsülöm azokat, akik a katolikus hit égisze alatt a világ minden táján tevékenykednek, a betegeket, a szegényeket, az árvákat (stb.) támogatva. Az évszázadok alatt sok hibájától megszabadult, (azért még maradt :-P ) azokkal nagyobb részt szembe nézett, jobbá és jobbá vált. Szóval… A felmerülő 15% problémás részért dobjam el a 85 -öt?

Negyedszer:

– Mi lett volna helyette…? Alaposan szétnéztem anno és a válasz egyértelmű: Vagy nagyjából ugyanilyen hibaszázalékú, vagy (számomra) „még rosszabb” vallásokra válthattam volna! Akkor meg végképp minek?

Tehát (már sok éve) maradt az elhatározás, hogy már pedig én a lehető legteljesebben fogom megélni a Római Katolikus hitem, de… Ami számomra (sok-sok utánakérdezés, utánajárás, utánaolvasás, stb.) elteltével problémásnak tűnik, azt egyszerűen vagy mellőzőm belőle, vagy „kiigazítva” illesztem bele vissza. (Itt szisszennek fel sokan és kiáltanak eretneket! Mára eljutottam oda, hogy már nem érdekel. :-) Azt is mindjárt kifejtem, hogy miért…)

Magától értetődően nem neveztem ki magam „főokosnak”, aki majd megmondja a tutit, hanem… Elkezdtem mögé nézni mindennek, amivel problémám akadt. Néha 1-1 részletet 3-4 pappal is (!) alaposan megbeszélve. (Volt, akinek a haja is égnek állt, ha csak meglátta, hogy „már megint én”… :-D ) Teljesen természetes, hogy úgy álltam hozzá: Amire érkezik megnyugtató megfejtés, ott visszavonulót fújok! Tehát ismétlem, hogy a cél nem az volt, hogy én győzzek meg másokat a vélt vagy valós „igazamról”! Hanem felvetettem egy bizonyos problémakört és arra adtam egy (szerintem kb. helyes) megoldást. Ezt odatettem egy (vagy több) pap elé és kértem a véleményét. Néhány esetben rögvest ki is derült, hogy a tudásom hiányos, a feltételezésem hibás, stb. Ezt én nem úgy éltem meg, hogy „akkor vesztettem”, hanem épp ellenkezőleg! Nyertem, hiszen egy sötét folttal, egy értetlenkedéssel kevesebb lett onnantól a hitemben, vallásomban!

Viszont jó néhány olyan felvetésem akadt, amire bizony amolyan „mert csak...” -féle választ sikerült kapnom, avagy még ennyit sem. … és amikor már a harmadik esetben is így történt az adott témakörben, akkor gyanússá vált, hogy (a hajdani kabaréjelenetből Salamon Bélát idézve) „valamibe beletrafáltam”. :-)

Ilyenkor jött a további kutakodás és egy bizonyos álláspont kialakítása. Ami viszont nem egyezett (és máig nem egyezik) a „hivatalossal”. Sőt… 1-2 cifra esetben az derült ki, hogy nincs is egységes hivatalos álláspont! Ráadásul néhány alapvető (!) témakörben ül jótékony (?) félhomály a vallásunk bizonyos részein. Ezeket szeretném itt sorra venni, már csak azért is, mert az utóbbi években egyre több esetben botlom bele, hogy rácsodálkoznak mások: „ezt meg én miért így gondolom”?

A teljesség igénye nélkül ilyesmikről lesz szó:

Mi a vallásunkon belül az un. „Szent hagyomány”? (Eredete, értelme, súlya a hétköznapokban, stb.)

Ütközhetnek e a Bibliai tanok a Szent hagyományokkal és ha igen, mi lehet a teendő?

Mi számít un. „dogmának” és miért?

Mi vár ránk „odaát”, tehát a halálunk után és egyáltalán „ki hová kerülhet”? (Ezt részletesen boncolgattam már itt, a blogon, -aki esetleg kimaradt belőle és érdekli, az a legelső bejegyzéseim között találja- de jelen esetben a vallásunk szemüvegén keresztül érintem majd (rövidebben) ismét!)

Kik a szentek és miért (hogyan) lehetnek ők azok?

– Helyes e és ha igen, milyen mértékben az tisztelni Szűz Máriát és a szenteket? Szabad / kell e hozzájuk imádkozni, valami módon segítségüket kérni?

– Milyen a jó ima? Mit tudunk a Rózsafüzérről?

– Mik az un. „Szentségek”? Milyen alappal bírnak, mi az értelmük, hasznuk, feladatuk…?

– Mi a helyzet a csodákkal és az un. „kegyhelyekkel” a mai világban?

– „Hová tegyük” magunkban az egyházból világszerte hallható problémákat? Mennyire szabad / kell ezeknek a hitünkre befolyással lennie?

Tehát… A blogom címét idézve: AZT SZERETNÉM, hogy a következő néhány alkalom ezekkel foglalkozzon és kifejteném az álláspontomat, (ami hangsúlyozottan csak az enyém!) mit miért gondolok / vélek úgy, ahogy. Magától értetődik, hogy nem kötelező egyetérteni velem, sőt… Nagyon örülnék, ha írnátok véleményeket, felvetéseket, kiegészítéseket, hogy ti miként és miért vélekedtek úgy, ahogyan ugyanezekről!

Amíg belevágok, vigyázzatok magatokra (és egymásra)! :-)

 

2017\12\14

A "szeretet ünnepének" margójára...

 Egy ideje valahogy nem éreztem késztetést rá, hogy „blogoljak”, de… Ahogy közeledik a „szeretet ünnepe”, úgy gyűlik bennem az értetlenség. Ez pedig most „kikívánkozik”. Még akkor is, ha sokan (avagy mindenki :-) ) álmodozó, szentimentális marhának fog titulálni a mai betűkupacomért.

De ha már érintettem, akkor rögvest egy kis kitérő... Ezek az elnevezések… Számomra olyan, mint amikor Szent István Király és az államalapítás ünnepét (a 80' -as évek végéig) „Alkotmányunk ünnepének” kellett hívni. Vagy ott a tavasz, a Húsvét, amikor is „a nyuszit” ünnepeljük. Vagy május elsején „a munkát”. (Az átlagember munkakedvét és munkaszeretetét ismerve ez az egyik legröhejesebb. :-D Talán Nagymamám fogta meg ez utóbbinak a lényegét, mikor a nagy felvonulásokat látva azt mondta: „Tudod Lacikám, ez a kikelet és a hazaszeretet ünnepe. Mert mindenkinek ki kellett vonulni és mindenki haza szeretett volna menni.” :-) )

De térjünk vissza a decemberhez. Nekem ugyanilyen morbid az, amikor december 24-26 „a szeretet ünnepe”. Főleg a mai világban… Nem teszek semmi egyebet, csak néhány mondatban leírom nektek, eme „szeretet ünnepére készülődés” egyik napjából (tegnapi) az élményeimet:

Reggel a postán kb. 3x akartak fellökni, de egyszer sem mondta senki, hogy pl. „bocsánat”, egyszerűen csak átgázoltak rajtam. Itthon felmentem az internetre és az egyik kedvenc énekesnőm új klipjét néztem meg, majd egy másfél mondatos hozzászólásban megdicsértem a profi munkáért. (Nagyon jó lett! :-) ) Később észrevettem, hogy valaki az eddigi, jó néhány, (békés, kedves, jó hangulatú) hozzászólás alá a következőt írta: „Ennyi nyálas barmot!” Szelíden figyelmeztettem, mire megfenyegetett, hogy: „Ne pofázz vissza, ember…!” Utána ledudálta a fejemről a hajam két autó is gyors egymásutánban, mert képes voltam az utca egyik oldaláról átmenni a másikra. (Igen, körülnéztem előtte, de nekik fájdalmat okozott, hogy egy zebrán átkelő ember miatt lassítaniuk kell.) A boltban, vásárlás után beálltam a pénztárhoz, ahol is az ott dolgozó hölgy kedvesen közölte velem, hogy: „Ott a tábla, hogy zárni fogok, nem látod, hogy nem kéne beállnod a sorba?” (Valóban nem vettem észre a táblát. De ezt muszáj volt „a plafonról” közölni velem ebben a stílusban (simán letegezve) 7-8 másik ember előtt?) Később egy könyvesboltban rákérdeztem egy bizonyos kötetre, mire az eladó válasza a következő volt: „Hát honnan a fenéből tudjam én azt…?” Hazafelé jövet egy babakocsiban ülő kisfiú kezéből kiesett egy játék, amit én felvettem és utánuk léptem, majd átnyújtottam az édesanyjának. Szinte rám sem nézett a nő, hanem azonnal elkezdett kiabálni a kisgyerekkel, hogy minek dobálja el a játékait, miért nem vigyáz jobban és most egy napig nem fogja neki odaadni büntetésül, stb. A kisfiú szája (a kiabálás hatására) görbülni kezdett, majd sírt, én egy gyors mozdulattal megsimiztem a buksját és elléptem onnan, hiszen mit tehettem volna? Itthon a neten egy ember tanácsot kért tőlem egy bizonyos kérdésben, majd amikor leírtam, én hogy látom a helyzetet, közölte velem, hogy ne próbáljam kioktatni, hülyeségeket beszélek és különben is ne zargassam többet! (Ismét jelzem, Ő kérdezte a véleményemet, amit én tisztelettudóan, udvariasan reagáltam le.) Folytathatnám még néhány aprósággal, de… Szerintem ennyi is elég így „a szeretet ünnepére készülődve”. … és akkor itt kezdtek előtörni belőlem a kérdések, amikre nem találom a válaszokat.

– Egy háborúba ugye azért mennek az emberek (sajnos), hogy fegyverrel szembeszálljanak a másik emberrel. Ezért-azért-amazért. Borzalmas, szörnyűséges, de tudjuk, hogy sok ezer éve erről szólnak a csaták. (Viszont mindkét félben olyan emberek harcolnak, akiket otthon szeret valaki, vagy valakik és (jó esetben) ők is viszontszeretik ezeket az embereket. Belegondolunk néha ebbe, mikor a merényletekről, háborús hírekről, gyűlölködésről látunk híreket?)

– Jelen esetben viszont (többé-kevésbé) béke van mifelénk és itt, Közép-Európában, 2017 -ben, „a szeretet ünnepére készülődve” esnek egymás torkának az emberek. Ott, ahol (addig, amíg ezt ők nem kezdik el) amúgy épp béke honolt. (Kicsit más, ha valaki eleve egy vitás helyzetbe száll bele...) Teszik ezt sokan szemtől szemben, virtuálisan (neten) és mindenhogyan… Azokkal, akik nekik semmit nem ártottak! Megbántva, avagy elrontva a hangulatát valakiknek, miközben ők maguk is „jól” felhúzzák magukat butaságokon, értelmetlenségeken. Így mérgezve egyszerre több ember életét. Gyártva a stresszt, a szorongást, a komor, negatív gondolatokat. Hiszen jön „a szeretet ünnepe”, így mennyire aktuális is mind ez. :-(

– Félreértés ne essék, tudom, hogy a világ sajnos ilyesmivel van tele. Ez nem függ sem időtől, sem helytől. De legalább december 24 felé közeledve próbálnánk meg nem békétlenséget, vitát, szítani és ártani a másik embernek úgy, hogy közben saját magunknak is ártunk. Legalább ott próbálnánk vigyázni a békére, a jó hangulatra, ahol ez még megvan! (Legyen az a világháló egy-egy csücske, vagy akár egy mindennapi élethelyzet.) Miért kell belerondítani valamibe, ami addig szép volt? Miért kell lerombolni egy kedves, örömteli hangulatot? Ki mit nyer azzal, ha ezt megteszi, mi lehet az indok rá? A blog ugye (nem véletlenül) úgy kezdődik, hogy „Azt szeretném...” Na, hát mostanság épp azt, hogy „a szeretet ünnepén” (meg arra készülődve) tudjuk letenni a fegyvert. Ahogy nagyapáink is tudták a háborúban. Vagy ahogy dédapáink átmásztak a szemben álló fél sáncaiba, lövészárkaiba és „az ellenség” kezébe nyomtak egy kocka csokit. Ők meg tudták tenni, holott előző nap még a puskáikkal néztek szembe. Manapság pedig sokszor nem is látták az emberek addig soha azt, akivel kiabálnak, akinek sértéseket vágnak a fejéhez, akit megbántanak. „A szeretet ünnepére készülve...” Miért…? Milyen lelkülettel állnak aztán a karácsonyfa alá ők, akik talán még aznap is belekötöttek valakibe, melegebb éghajlatra küldtek valakit, vagy már azt tervezik, hogy toljanak ki mással 1-2 nap múlva. Ez „a szeretet ünnepe”...? Nem lenne jobb inkább újra úgy nevezni, ahogy régen (és azt ünnepelni rajta amit akkor)?

Van egy kis sziget a Csendes óceánon. Egy olyan („primitív”) nép lakja, ahol törvénybe iktatták: Aki indokolatlanul durván, gorombán viselkedik mással, avagy bánt valakit, annak (miután bocsánatot kért tőle tanúk előtt) másnap valamiben segítenie kell annak az embernek, akit bántott, vagy megbántott. (Munkájában, házimunkában, bármiben.) Tehát a gyűlölet, a gyűlölködés büntetendő cselekedet! Ott, a primitív kis szigeten. … és mától az én lelkivilágomban.

Kérlek, legalább a napokban vigyázzatok magatokra és egymásra!

2016\05\31

Valós, vélt tudások, fogalmak 2.

Az előző alkalommal ott hagytuk abba, hogy a manapság emlegetett „Mágiának” a legtöbb esetben már szinte semmi köze nincs az ősi, valós Mágia tudományához. Az a bizonyos hajdani tudás az évszázadok folyamán felhígult és keveredett babonákkal féligazságokkal, (és hazugságokkal) kitalációkkal, trükkökkel, stb.

De mivel is foglalkoztak a régmúlt idők mágusai? Mikre voltak képesek, milyen tudás által?

Ahhoz, hogy némi rálátásunk legyen a témára, tudnunk kell, hogy a valós Mágia világa meglehetősen zárt közösség volt. A tudás mesterről tanítványra szállt és csak a kiválasztottak kerülhettek a közelébe. A tanítvánnyá fogadott ember hosszú éveken át tanulta az elméletet és csak aztán léphetett át a gyakorlati Mágia területére! Bizonyítania kellett tudását, rátermettségét, sőt, fizikai alkalmasságát is! Próbatételeknek, „vizsgáknak” volt alávetve és csak az léphetett tovább, aki megfelelt! Sok év telt el, mire mesterré válhatott és még több, mire ő is tanítványt fogadhatott. Ez volt a garancia rá, hogy emberileg arra alkalmatlanok a belső körökbe ne kerülhessenek! A tudomány rossz kezekbe sose juthasson! (A mai titkos társaságok több ezer év után is kb. ugyanezt a módszert követik.) De épp ezért aki Mester Mágussá válhatott, azt tisztelet, megbecsülés övezte! Adtak a szavára, az átlag ember és a magasabb rangú vezetők hozzá fordulhattak problémáikkal. Mifélékkel…?

Tulajdonképpen mindennel! Az adott város / ország ügyei, vezetőinek kiválasztása, lelki-testi problémák, betegségek gyógyításai, azok megelőzése, álmok jelentései, tanácsok, kívánt-nem kívánt gyermekáldás, védettség bizonyos gondok ellen, (áldás egyes formái is) bizonyos személyek érdeklődésének felkeltése, avagy egyes emberek érdeklődésének távoltartása, kisebb-nagyobb (mindennapos) jelek értelmezése, mások ártó szándékainak felderítése, (néha átok bizonyos formái is) azok elleni védekezés, állatok (jószágok) termények problémái, stb, stb, stb. Hosszan lehetne még sorolni, mi mindennel foglalkoztak a régi idők Mágusai. Ennek a szónak (Mágus) manapság nincs súlya, tartalma és valós jelentése. Ha az akkori kor Mester Mágusait kellene egy szóval (másként) elnevezni, akkor azt mondhatnánk: Ők voltak a kor nagy tudású bölcsei! (A Biblia eredeti szövegében pl. „a három királyok” három Mágus volt!)

Ismerték a természet szinte minden kisebb-nagyobb törvényét, a háttérben meghúzódó erőket. Tisztelték ezeket és tudták is használni őket! Tisztában voltak a 4 alap elem (Tűz, Víz, Levegő, Föld) létezésével és azok elementáris hatásaival is. (Ahol az adott elem szemmel láthatóan nincs jelen.) Ismerték és követték a hold, a csillagok, bolygók állásait, (és hogy miként befolyásolják azok a földet, az élővilágot, a természetet, az óceánokat és az embereket) a hajdani (még valós) asztrológia tudományában is járatosak voltak! Szintén ismerték és használták, a színek, az illatok hatásait, a gyógynövények ezernyi fajtáját és azok alkalmazásait, az ásványok környezetükre gyakorolt hatásait. Érzékelték, vagy akár látták is az aurát, a mindent körülvevő energiaburkot. Tudtak az ember hármas tagoltságáról, (Test-Lélek-Szellem) épp ezért képesek voltak a fizikai testüktől függetlenül (attól távol) is tevékenykedni. Tudatában voltak a gondolat, a kimondott szó, a hit teremtő erejének! Kommunikáltak az emberiség által nem ismert lényekkel, sőt, adott esetben létre is hoztak rövid életű szellem teremtményeket. Egymással sokszor telepatikus úton érintkeztek, így a föld 2 távoli pontján élő Mágus is kommunikálni tudott egymással! Képesek voltak a múltba látni és a jövő jeleit értelmezni (ami NEM egyenlő a jóslással!)!

Még hosszan lehetne sorolni, de jobbnak érzem, ha itt megállok a konkrétumokkal. Tartok tőle, hogy már így is sokan csak legyintenek, ha eddig jutottak az olvasásban.

Fontos leszögezni, hogy egy valódi Ősi Mágus ezzel a (nagyon átfogó) tudásával SOHA nem élt vissza, sőt… A saját maga javára soha nem is használta! Az ősi eskü egy része épp ezt tartalmazta, hogy kizárólag az emberiség javára, a természettel és a Mindenható erőnek alárendelve végzik munkájukat! A részletekbe, a módszerekbe, praktikákba soha nem avattak be senkit!

Hajdanán a csalás, átverés esete teljesen kizárt volt! Részben csak azokból válhatott Mágus, aki egy mesternél tanult. A mestert pedig ismerték akkoriban közel és távol, tehát nem lehetett „kamuzni”, hogy ennél vagy annál tanultam… Ezen felül már a kezdetektől szokássá vált, hogy a Mester Mágusnak neve, ehhez köthető jele és pecsétje van! Ezek nélkül soha nem is működhettek!

Később persze megjelentek azok a Mágusok, akik bár elérték a Mester Mágus szintet, mégis inkább a maguk útját járták. A saját érdekeik mentén cselekedtek, sokszor másoknak ártva, vagy másokat félresöpörve az útból. Lassanként kialakult a „fekete Mágia”, ezzel (a mai napig is) kétpólusúvá vált az ősi tudomány. Természetesen az (akaratuktól függetlenül innentől „Fehér”) Mágusok tudásának alkalmazkodni kellett a megváltozott körülményekhez. Elkezdődött (és tart a ami napig is) egyfajta „versenyfutás” az ártó és a védelmező praktikák között. A mai kor embere nincs tisztában vele (és ez így van jól) miféle erők működnek a háttérben. Ahogyan azzal sem, hová lesznek néha az eltűntek. Mitől kap hirtelen (pl.) infarktust valaki, aki addig makk egészséges volt. Mitől változik meg egyik napról a másikra egy ember személyisége. Miért jár át minket néha ilyen-olyan kellemetlen (avagy kellemes) érzés egy bizonyos helyen, vagy egy bizonyos ember jelenlétében. Stb., stb., stb…

Az ősi törvények és erők működése nem szűnt meg és nem is alakult át! De a világ és benne az emberek viszont nagyon is!

Aki ma „Mágusnak” mondja magát, az kb. 100 esetből 98x természeten nem, vagy csak kis részben igaz! Rengeteg és nagyon sokféle hézagos, hiányos tudásfajta létezik és terjed. Ezek kis részben néha jók és hasznosak, de nagyobb részt hatástalanok és / vagy ártalmasak! Telis tele butaságokkal, tévhitekkel, hiedelmekkel, babonákkal és akkor ez még a jobbik eset. Rosszabb esetben viszont fekete Mágiával állunk szemben, ami szemrebbenés nélkül használja mind azt, amit az ősi törvények még tiltottak! Ezek felsorolva találjuk többek között a Bibliában is! (Pl.: Szellemidézés, halottidézés, jóslás, megátkozás, alvilági erők segítségének igénybevétele, sőt, emberi élet kioltása! Akár a távolból is, a Mágia módszereivel…)

Mindkét oldalra érvényes, hogy a valódi Mágus a háttérbe húzódva él, cselekszik! Ha kicsit belegondoltok, értitek, miért alakult így. A „Fehér” Mágus nem keres sem hírnevet, sem dicsőséget, ezekre nincs szüksége! A mindennapi munkájában csak gátolnák, ezen felül a Mágus tudja, hogy mindenért az Isteni Gondviselésé a hála és a köszönet! Így ők magukat csak a Mindenható szolgáinak tartják. A „Fekete” Mágus pedig szintén addig működhet eredményesen, amíg nem tudnak a ténykedéséről. Egy alapvető eltérés azért van a két csoport között:

Míg a „Fehér” Mágus legtöbb esetben egyénileg, egyedül végzi a dolgát, addig a „Fekete” Mágusok nagyon sokszor titkos társaságokba verődnek össze és ezekben működnek (egyénileg is)!

Azokat a Mágusokat, akiket a tévében, újságokban, interneten találtok / láttok, kb. 90% -a természetesen nem Mágus! Bár akad ilyen is, sőt… Az utóbbi kb. 100 évben egyre gyakoribbak az un. „Szürke” Mágusok. Ezek látszólag kizárólag jót akarnak és tesznek és ezt nyilvánosan teszik! Segítenek másokon, néha valós tudással rendelkezve! De ez a tudás elég sokszor hézagos, vagy ha (ritkább eset) nem az, akkor viszont nem riad vissza a „Fekete” Mágia használatától sem. Bár segítő szándékkal, mégis tiltott módszerekhez folyamodva működnek. Természetesen ők is el fogják venni méltó jutalmukat, (ez jelenleg vagy nem érdekli őket, vagy nem is tudnak róla) a világegyetem törvényei elől nem tudnak kitérni.

Honnan ismerhetitek fel, hogy valaki csaló, kuruzsló, avagy „Szürke” / „Fekete” Mágus? Sok kisebb-nagyobb jele van:

– Lépten-nyomon „hirdeti”, hogy ő Mágus.

– Szeret szerepelni a tévében, újságokban, partikon, összejöveteleken, aktív társasági életet él.

– Az öltözékében dominál a fekete.

– Néha a kezén fekete köves gyűrűt, a nyakában fejjel lefelé fordított pentagrammát látni.

– A szolgálataiért pénzt, sok-sok pénzt kér! (A Bibliában az áll: "Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok!" A "Fehér" Mágus soha nem kér sem pénzt, sem semmi egyebet a szolgálataiért! Ellenben ha kérés nélkül kap, azt (pár dologtól függően) köszönettel elfogadhatja.)

– Elvállal olyan műveleteket, amik az ősi törvényekben és a Bibliában is tiltottak! (Halott, szellemidézés, „rontás”, megátkozás, jóslás, stb.)

Jó ha tudjuk: Amennyiben ilyen emberhez fordulunk, akkor JOBBIK esetben az teljesen hatástalan lesz a problémára nézve! Rosszabb esetben viszont hatásos, de innentől kezdve olyan terhet vett az illető a vállára, amitől csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem szabadulhat! A Biblia szavaival élve „átkot von magára”, ez a karmájába kerül és előbb-utóbb meg is mutatkozik az élet minden területén! Vagyis: Átmeneti javulás után az illető helyzete sokkal rosszabbra fordul, mint előtte volt! A „Fekete” Mágus jól tudja ezt, de (magától értetődően) erről nem szól. Ő (legtöbbször) védve van a földi életében, hiszen paktumot kötött a démoni erőkkel, amik segítik, támogatják. Cserébe „csak” egy dolgot kérnek és kapnak… Szerintem magatok is kitaláljátok, mi ez.

Hogy a blog főcímével éljek: Azt szeretném...

Azt szeretném, hogy legyetek körültekintőek és tartsátok távol magatokat a kuruzslóktól, csalóktól és még inkább azoktól, akik a Mágia tudományával CSAK sok-sok pénzért segítenének rajtatok!

A következő találkozásunkig vigyázzatok magatokra és egymásra!

2016\05\16

Valós, vélt tudások, fogalmak 1.

 Bár egészen mást terveztem a következő témánknak, mégis (valamelyest) vissza kell kanyarodjunk az első 3 bejegyzéshez. Ott a túlvilág témáját boncolgattuk. Általában azokra a kérdésekre tértem ki részletesebben, amiket nem, avagy kétes módon szoktak „hivatalosan” magyarázni. (Tehát néha semmiféle egyértelmű állásfoglalás nem létezik, máskor pedig egymásnak ellentmondóak születnek.) Manapság talán ez az egyik leginkább olyan téma, ahol valami módon valóban „érintkezik” a hitetlen és a hívő ember érdeklődési köre. Sorolok néhány szót és egyből értitek is, mire gondolok:

Spiritualitás, Misztika, Okkultizmus, Ezotéria / Ezoterika, Mágia, stb.

Sajnos manapság teljes a káosz ezeknek a kifejezéseknek a mibenlétét illetően! Van aki csak egyiket, van, aki csak másikat használja egyfajta „gyűjtő szóként” és alá gyömöszöl mindent, ami kicsit is érinti valamelyest akár a túlvilágot, akár a szellemeket, szellem teremtményeket, akár a jövőbe-múltba látást és minden efféle, „különlegesebb” témát. Épp ebből kifolyólag a legelterjedtebb vallások eleve kerülendőnek titulálják mind azt, ami e szavakkal kapcsolatos, sajnos így „átesve kissé a ló túloldalára”. Ezen kívül tudatlanságban is hagyva az embereket.

Ezért először egy kis áttekintés, melyik szó mit is takar valójában:

A spiritualitás tulajdonképpen egy összefoglaló kifejezés, amely világnézeti formákat takar. Elsősorban a természetfeletti erők, illetve a test, lélek, szellem értelmezésén, magyarázatán alapuló irányzatainak közös neve. A spirituális ember vallja, hogy élete nem önmagáért való, nem öncélú hanem egy magasabb szintű rendet, célt és értelmet szolgál. Tetteit, döntéseit ezen elv alapján igyekszik megvalósítani. A spirituálisan gondolkodók szerint a világnak vannak az érzékszerveink számára rejtett dimenziói és összefüggései, amelyek ugyanolyan erős hatással lehetnek létünkre, mint a környezetünk érzékelhető része. A spirituális világnézeteket követők vallják, hogy az élet több kell, hogy legyen, mint a természet véletlen egyszeri és megismételhetetlen játéka. Vallási hovatartozástól függetlenül szerintük a világot egy magasabb rendező elv, egy ember felett álló leghatalmasabb erő irányítja. És míg a materialista szemléletű tudósok elsősorban természeti és fizikai törvények érvényesülése szerint értelmezik a világot, a spirituális irányzatok szerint ez a világrend nem személytelen és nem lehet pusztán mechanikusként értelmezni. A spirituális elvek szerint az ember személyes tettei és élményei értelmezhetők és összhangba hozhatók ezzel az egyetemes rendezőelvvel, amely azután áthathatja életüket egy mélyebb harmóniával. A spiritualitás nem feltétlenül áll ellentétben a tudományos kutatásokkal, viszont néha azokkal igen, amiket EDDIG a tudományos kutatások értelmezni tudtak! A természettudományok fejlődésével számtalan olyan spirituális törvény igazolódott be utólag, amit előtte butaságnak, babonának, mesének gondoltak. Ezek a kérdések számtalan tudóst késztetnek arra, hogy nyitottabban kezeljék a vallást, vagy a spiritualitást.

A misztika a latin mysticus (rejtelmes) és a görög müsztikosz (titkos) szóból eredő, vallási felfogás, irányzat. Az európai filozófusok (Platón, Plótinosz és mások) vitájának következtetéseként jelent meg az egyházi művekben a misztika szó (titkok, titokzatos dolgok, az égiekre vonatkozó dolgok, stb.) jelentése. Egy isteni titokzatossággal foglalkozó fogalom, a természetfölöttivel kapcsolatos tanítások, módszerek szerint élést, azok elsajátítását, használatát, birtoklását jelenti. A misztika tulajdonképpen szinte minden vallásban, valamilyen formában jelen van!

Az okkultizmus a „titkos, rejtett” jelentésű latin occultus szóból ered, a természetfeletti erőkkel és a szellemvilággal kapcsolatos ismeretek összefoglaló elnevezése, amely magában foglalja az ezoterikus nézetek, kultuszok és varázsló-jósló praktikák teljességét. Az okkultista ismeretek azon az elgondoláson alapulnak, hogy a világ osztatlan és oszthatatlan egység, amelyben minden dolog kapcsolatban áll egymással, de eme célszerű és szükségszerű kapcsolatok természete nem írható le az érzékszervekkel tapasztalt fizikai világ tér és időbeli kategóriáival. A nyugati gondolkodás hagyományosan pejoratív értelemben kezeli az okkultizmus fogalmát, noha gyökerei az ókori görög műveltségbe nyúlnak vissza. Első megnyilatkozási formáit az elsősorban Püthagoraszhoz kötődő preszokratikus iskolához és a platóni hagyományokhoz köthetjük, de rokoníthatóak az okkultizmussal a különféle misztériumvallások, a hellenisztikus mágia és alkímia, valamint a zsidó kabbala is. A középkorban a katolikus egyház mindenestül, válogatás nélkül (hibásan) a pogányság továbbélésének, illetve az ördög befolyásának tartotta és üldözte, de a humanizmus és a reneszánsz idején újabb virágkorát élte az okkultizmus. A közép és újkori emberek / csoportok az ókori görög filozófiát a zsidó misztikával és a keresztény tanokkal ötvözve alkották meg okkultista tanaikat (Agrippa, Paracelsus, Eliphas Lévi, John Dee). Az újkorban olyan okkultista irányzatok jelentek meg, mint a rózsakeresztes mozgalom, a szabadkőművesség, Saint Germain gróf teozófiai rendszere vagy Alessandro Cagliostro miszticizmusa. A 19. században keletkezett egyes kisegyházak és új vallási mozgalmak eszmerendszerére szintén hatott az okkultizmus, összefüggésben a keleti tanok nyugati térhódításával és a New Age mozgalommal, ezek közé tartozik a spiritizmus, az antropozófia, a szcientológia, illetve a különféle modern ezoterikus irányzatok.

Az ezotéria / ezoterika a titkos tanokra használt kifejezés, amelyek csak egy bizonyos csoport / csoportok beavatottjai számára ismeretesek. Rejtélyesek, rejtettek, szemben az ún. exoterikus tanokkal. Tulajdonképpen egy gyűjtő fogalom, ami így további fogalmakat takar, pl.: alkímia, asztrológia, gnoszticizmus, teozófia, szabadkőművesség, stb. Több vallás alapelemei és gondolatai, tanításai szintén beilleszkednek az ezoterikus világképbe. Pl.: jóga, tantra, wicca, sámánizmus, szúfizmus, taoizmus, stb.

A Mágia talán a legjobban agyon és félremagyarázott kifejezés, ami alá aztán tényleg „minden odatartozik”, amit az egyszeri ember nem tud (vagy nem akar) megmagyarázni. Épp úgy használatos természetfeletti, természettudományos témákra, mint show business, vagy az áltudományos, másokat kihasználós, „átverős” esetekre. A hétköznapi nyelvünkben ott van, mint egy olyan szó, amit akkor használunk, ha valamire hirtelen nincs magyarázat. Így aztán egy „kettős eset” áll fenn vele kapcsolatban: Mindenfélét jelenthet, még sincs semmiféle megfogható, konkrét jelentése a köztudatban.

A Mágia szó az ős-szanszkrit „Magosz” -ból eredeztethető, ami egyet jelent a legmagasabb fokú beavatással. A legősibb bizonyítékok a Mágia, mint tudomány létezésére több, mint 4500 évesek! Az ókorban a Mágusokat szeretet és tisztelet övezte. Kevesekből válhatott igazi Mágus, mesterről tanítványra szállt a tudás. Az egyszeri ember számára hozzáférhetetlen volt amiket ők tanultak / tudtak. A Mágia a természeti és a természetfeletti tudományok átfogó tudását jelentette. Ugyanakkor elég hamar kettévált az önös és önzetlenül gyakorolt tudománnyá. Így alakult ki a „fekete” és a „fehér” Mágia. (A tudás, a törvények, az alkalmazásuk kezdetben közel azonos volt, az ehhez igénybe vett segítség és a céljuk az, ami eltérő!) A „fehér” Mágusok egy legfelsőbb, mindenhol jelenlévő, mindent átható erő (az Isteni Gondviselés) alattvalóinak tartották magukat és ezáltal az emberiséget szolgálták. A „fekete” Mágusok viszont a démoni erők szövetségesei önös érdekeik megvalósításához. Az évezredek folyamán sokszor összetűzésbe keveredett a két tábor. A középkorban kezdődött a valahai tudás „felhígulása”, sokféle babonával, hiedelemmel és a boszorkányság elterjedésével. Végül lassan de biztosan a „Mágia” szóval illettek mindent, amit a „hétköznapi” tudományok nem tudtak (vagy nem is akartak) „hová tenni”. A különleges, megmagyarázhatatlan jelenségek / tettek épp úgy ide tartoztak, mint a „hókuszpókusz”, a tévhitek, a babona, vagy később a szemfényvesztés bizonyos formái, avagy a bűvészkedés, stb… Az újkorban az egyházak már nagyon is érthető módon üldözték és rossznak, kerülendőnek tituláltak mindent, aminek köze van „a Mágiához”. Ma már ez helyes, de ha anno, a középkorban vették volna a fáradtságot, hogy szétválasszák a butaságokat, a babonákat az ősi (valós) Mágia tudományától, akkor a világtörténelemben mindenki jobban járt volna! Így jelenleg az egyházak szerint ugyanúgy kerülendő és rossz lehet pl. a jóslás, a jövendőmondás, a szellemidézés, mint pl. a természet bizonyos kevésbé ismert erőinek segítségével a másokon segítés, a gyógyítás, az álmok, jelek értelmezése, avagy a különleges képességeink felismerése, használata... Így már talán érthetőbb, hogy (bár a jelenlegi káoszban jogos minden tisztázatlan eredetű fogalom / tevékenység tiltása a hívők felé, de) anno bizony „sikerült kiönteni a gyereket a fürdővízzel”. Aminek a következménye a mai átláthatatlan, tisztázatlan helyzet / állapot, a fogalmakkal, tevékenységekkel kapcsolatos tévedések, félreértések...

A következő alkalommal kicsit részletezem, mi tartozott a Mágia tudománya alá, miféle törvények mentén, hogyan működtek a valahai Mágusok és mi a helyzet a Mágiával manapság. Addig vigyázzatok magatokra és egymásra! ;-)

süti beállítások módosítása